Az EU fizeti az esőcsatornát a szombathelyi Rumi úti lakóknak, mégis a saját pénzükön kell kifizetni ha plusz bejárót akarnak a telkükhöz

Bazsi Farkas 2019-07-16 07:34:00.000000
A városházán azt mondják, volt lakossági fórum a most épülő csatorna miatt. Csakhogy a lakosságot olyannyira nem értesítették, hogy mindössze hárman voltak jelen a megbeszélésen.

A múlt héten csütörtökön írtunk róla, hogy aznap reggel értesültek a Rumi út lakói arról, hogy a szakemberek nekiálltak árkot ásni a telkeik előtt.  

Szombathely ugyanis közel 7 kilométeren szedheti rendbe a régit, vagy építhet új csapadékvíz elvezető rendszert. Erre az Európai Uniótól kapott 800 millió forintot a város. Ennek a projektnek a keretén belül, most a Rumi úton is új csatornát alakítanak ki.

A lakókkal azonban senki sem egyeztetett, így lesz olyan telek, ahová a régi elbontása után, most a korábbinál szűkebb bejáró hidat építenek. De olyan lakóval is beszéltünk, akinek korábban két bejárója volt - egy a garázshoz egy pedig az udvarra - most pedig csak egyet kap. 

Persze adódik a kérdés, hogy miért nem lehet ezt azonnal, helyben megbeszélni a kivitelezővel? A helyzet azonban ennél bonyolultabb. 

A kivitelező ugyanis engedélyes tervek alapján dolgozika amit pedig a közbeszerzést elnyerő tervező cég készítetett el. A tervektől pedig eltérni nem lehet, az EU ugyanis szigorúan ellenőrzi az európai közösség közös költségvetéséből finanszírozott munkákat. 

Ezért is lett volna fontos az, hogy a tervező helyszíni szemlén nézze meg melyik házhoz milyen bejárat van, hol kell esetleg még egy hidat betervezni, vagy a sztenderden kiszabott 4 méteres bekötést szélesebbre venni.

A lakók azt állítják, hogy még csak lakossági fórum sem volt, ahol tájékoztatták volna őket arról, hogy mikor kezdik a munkát, milyen lehetőségeik lesznek beleszólni a kivitelezésbe vagy, hogy egyénileg milyen igényeik lennének. Ahol jelezhették volna, hogy a papíron megrajzolt terv nem működik a valóságban, mert a kocsival egyszerűen lehetetlen ráfordulni a bekötésre. 

Nos, ez így ebben a formában nem igaz, mert, hogy lakossági fórum volt, csakhogy azt az önkormányzat a szokásos, nevezzük így, hivatali úton intézte el. Vagyis a lakossági fórum meghívóját a városi oldalra, a szombathely.hu-ra tették fel, azon kívül pedig sehol máshol nem hirdették meg. 2018. május 29-én tartották meg a szombathelyi városháza házasságkötő termében.

A jelenléti ív szerint a polgármester, alpolgármester és hivatalnokokon kívül mindössze 3 érintett lakos vett részt rajta. 

A városvezetést azonban ennek tudatában is úgy tett mint, aki jól végezte dolgát. 8 utca, több ezer lakója volt érintett az ügyben, de nem gondolták úgy, hogy egy másik, jobban meghirdetett fórumot is kellene tartani. Az eu-s pályázathoz szükséges dokumentumok közé bekerült, hogy volt lakossági fórum, a megvalósítás haladhatott tovább a maga útján. 


Úgy értesültünk, hogy a múlt héten elkezdett munkáról röplapokon is megpróbálták értesíteni a lakosságot. A hivatal mindössze 800 szórólapot készített, amit a 8 utcára osztottak el. Azt pedig maga a városháza is elismerte, hogy az érintett lakosok száma többszöröse volt a kinyomtatott szórólapoknak, így aligha kaphatott mindenki értesítést a kezdődő munkáról és arról, hogy a szakemberek elbontják azokat a bejárókat, amiket sokan 50, 60, vagy akár már 70 éve is használnak. 

Cikkünk megjelenése után Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester levelet (alább olvasható egészében) küldött a lakóknak, amiben arról tájékoztatja őket, hogy 2018 májusában megvolt a lakossági fórum, röplapokat is terjesztettek a beruházásról, ami eu-s finanszírozású, így már nem tudnak módosítani a fentebb ismertetett okok miatt a kivitelezésen. Puskás a problémás ingatlanok összegyűjtésére egy hetet adott, a hivatalban július 22-ig lehet jelezni, hogy melyik lakó szeretne szélesebb behajtót vagy a pályázat keretén belül megépített mellé még egyet.

Ennek a költségét azonban már a lakóknak kell állniuk. De, hogy ez mennyibe fog kerülni, arról egyelőre még nagyságrendi tájékoztatás sincs. Árat majd csak az igények összegyűjtése után tudnak mondani. Szóval a városvezetés a saját slendriánságát a polgárokkal fizetteti meg.

Kerestük Tóth Kálmánt (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) a körzet képviselőjét, aki azt mondta, a múlt hét óta folyamatosan egyeztet a lakókkal, így ismeri a problémát és lassan háztartásonként is tisztában van azzal, hogy hol mire lenne szükség. A képviselő hozzátette, hogy folyamatosan dolgozik azon, hogy a kialakult helyzet megoldódjon. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67