Drog és gyógyszer hatása alatt állt a Horvátországban súlyos balesetet okozó BMW sofőrje

ugytudjuk.hu 2019-07-15 09:05:00.000000
Fékezés nélkül rohant a magyarok álló autójába.

A Jutarnji List című zágrábi napilap a rendőrség közleményére hivatkozva beszámolt arról, hogy a 35 éves horvát férfi a megengedett sebességnél jóval gyorsabban vezetett, amikor elsodorta a fizetőkapunál előtte várakozó autót. A becslések szerint a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett 150 kilométeres sebességgel csapódott be a fizetőkapunál álló, magyar rendszámú Skodába.

Az alkoholteszt azonnal kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban, ám a hatóságok még a vér- és vizeletminta eredményére vártak. Ez utóbbiak mutatták ki a kábítószer és a gyógyszer jelenlétét a férfi szervezetében. A rendőrség továbbra is várja a telefonszolgáltató jelentését, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt.

Az Index.hr című horvát hírportál ismét közölte a helyi sajtó korábbi értesülését, miszerint a férfinak drogproblémái voltak, és mindössze két nappal a belesett előtt tért haza egy elvonókúráról, ahol függőség miatt kezelték. A szanatórium - ahol a feltételezések szerint kezelték - személyiségi jogokra hivatkozva közölte, nem erősítheti meg, hogy a férfi a páciensük volt.

Egy, az interneten található videón jól látható, hogy a sofőr már a baleset okozása előtt is felelőtlenül vezetett, a megengedettnél sokkal gyorsabban haladt, és kiszámíthatatlanul előzgette az autósokat az úton.

A baleset csütörtökön délután történt. A család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor - a közzétett felvételek szerint - fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant a BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyar autó először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.

Háromnegyedórát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a családot, és válságos állapotban kórházba szállították őket.

A magyar rendszámú autóval balesetet szenvedett család Ausztráliában él. Az édesapa magyar származású, ismert teniszedző, és Újvidéken született. Az édesanya horvát származású, Ausztráliában ismerkedtek össze. Az édesapának és a kisfiúnak volt magyar állampolgársága. A család rokonokhoz érkezett Budapestre, ahol néhány napot töltöttek, majd a horvát tengerpartra akartak utazni, ahol a nő rokonai élnek.

A balesetet szenvedett család barátja elmondta, hogy mindhárom sérült túl van az életveszélyen.

A horvát autópályán a nyári szezonban mindennaposak a balesetek, a horvát sajtó naponta közöl híreket súlyos, gyakran halálos kimenetelű szerencsétlenségekről.

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67