Komoly belső feszültségek vannak a szombathelyi Fideszen belül

Bazsi Farkas 2019-07-14 18:00:00.000000
Nem mindenki örül Balázsy Péter polgármester-jelölésének a városvezetésben.

Szombathelyen a Fidesz sokkal rosszabb helyzetben van, mint az országban máshol. Az ellenzék teljes egységet mutat már január óta. Polgármester-jelöltjük dr. Nemény András mögé egységesen minden helyi képviselettel rendelkező párt (LMP, MSZP, Momentum, DK, MKKP), valamint több civil szervezet (Szolidaritás, Mindenki Magyarországa Mozgalom, V mint Vas Egyesület, Éhen Gyula Baráti Kör) felsorakozott, képviselő-jelöltjeik pedig már ezen a héten elkezdték járni körzetüket. Ráadásul a Fidesz a városi közgyűlésben is elvesztette a többségét: az Éljen Szombathely! Egyesület a Pro Savariával és a Jobbikkal az év eleje óta ellenzékből is irányítani tudja a várost.

A Fidesz meglehetősen lassan ocsúdott fel, és nehezen tudott igazodni a helyzethez. Dr. Puskás Tivadar még szívesen vállalt volna egy újabb ciklust, azonban Hende Csaba, a kormánypárt helyi erős embere már más személyben gondolkodott. Szóba került Balázsy Péter, a megyei önkormányzat jegyzője, valamint Illés Károly alpolgármester is. Illésről egy közvélemény-kutatásból derült ki, hogy ismertsége és népszerűségei is meglehetősen alacsony, ráadásul életének korábbi szakaszából több támadható ügye is van. 

Balázsyt Hende ejtette akkor még. 

A Fideszes jelölt-casting tovább folytatódott, de senki nem akarta vállalni a politikai feladatot. A tavasz végére nagy esély volt arra, hogy mégis a jelenlegi polgármester marad a jelölt. Puskás aktivizálta is magát, ám a Fidesz-központ mégis Balázsy mellett döntött. A szombathelyi jelölő ülésen értesüléseink szerint Kósa Lajos is részt vett, hogy ne legyen probléma a helyiek szerint túl fiatal és tapasztalatlan Balázsy jelöltté választásával. A párton kívüli, ám egyértelműen a Fideszhez köthető jegyző 2014-ben a párt szombathelyi listás képviselőjelöltje volt, testvére pedig a helyi Fidelitas vezetője. Ettől függetlenül nem tartozik a szombathelyi központi csapathoz. Az Illés Károly-Lendvai Ferenc által fémjelzett keménymag többek szerint nem is lelkes a „messziről jött emberért”, aki ráadásul Hendével is konfliktusba került. Balázsy úgy vállalta a jelöltséget, hogy saját képviselő-jelölteket hoz majd be, viszont Hende Csaba nem szeretné átadni az irányítást, és ebből érezhető belső feszültségek születtek. A jelöltek kiválasztása még mindig nincs lezárva és a jelenlegi fideszes képviselők sincsenek biztonságban. 

Az Éljen Szombathely! szövetséghez képest már most jelentős lemaradásban vannak a Fidesz-jelöltek. Információink szerint, most szerdára tervezték a jelöltek megnevezését, ám ezt is halasztani kényszerülnek. A probléma összetett:

Nem csak a Hende és Balázsy között zajló hatalmi harcról van szó, hanem arról is, hogy az inkább az ellenzéknek álló helyzetben több közismert személyiség nem vállalta a jelöltté válást, pedig Hende a Pro Savaria tagjai között is igyekezett többeket az indulásról meggyőzni. Hiába. Gondot jelent az is, hogy 2014-ben egyszer már volt sorcsere a helyi Fideszben. Akkor a drogbotrány miatt nem indulhatott fideszes jelöltként Lazáry Viktor, Marton Zsolt, Szakály Gábor (utóbbiak el is hagyták a pártot), de Poór András akkori képviselő sem kapott egyéni körzetet. Aki maradt a régi csapatból, azokról pedig a választók mondtak ítéletet. Így vesztette el a körzetét Szakács Dávid, Sági József, Horváth Csaba is, de Lendvai Ferenc és Rettegi Attila is csak listáról került vissza a közgyűlésbe. 


Az új fideszes képviselők bár tisztességes, botrányoktól mentes életet élők, ám fiatalnak, lendületesnek csöppet sem nevezhetők. Kecskés László, Ágh Ernő, Sátory Károly nem rendelkeznek valódi karizmával, ami még a helyi politikában is szükséges, de választókerületükben sem értek el semmi kiemelkedőt. Balázsy épp ezért fiatalítani szeretne, ám a jelenlegi képviselők nyilván védik a helyüket. Másrészt kérdés, hogy egy újabb teljes sorcserét hogyan értékelnének a választók.

A Hendével való konfliktus felvállalása ellenére forrásaink szerint Balázsy magában sem biztos. Eddig egy teljesen kiüresített megyei hivatalt vezetett. Szombathely teljesen más lépték. Ezen a területen semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik, míg Nemény András tapasztalt várospolitikus. Volt olyan Balázsyhoz közel álló személy is, aki a megyei jegyző kérdésére őszintén válaszolt és azt mondta, hogy a polgármester-jelöltség várhatott volna, előtte inkább családot kellett volna alapítania. 

Közben olyan hírek is szárnyra keltek, hogy Balázsy bár 33 éves, továbbra is édesanyjával él egy háztartásban - így még egy saját háztartás vezetésében sincs tapasztalata, nemhogy egy város irányításában. Az biztos, hogy még a reggelijéről is más gondoskodik helyette, erről a Szombathelyi Tévé Nyakkendő Nélkül című műsorában beszélt.

Balázsynak csütörtökön tettük fel a kérdést, hogy mint megyei jegyző nyilatkozzon arról, etikusnak tartja-e, hogy a Megyei Önkormányzat Facebook-oldala helyt ad a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltjének Balázsy Péternek. 

Válasz egyelőre nem érkezett.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67