Továbbra sem lehet tudni, hogy mikor lép életbe az új GYOD pontrendszer

Bazsi Farkas 2019-07-10 20:29:00.000000
Annyi biztos, hogy az EMMI elismerte, hibás volt az eddigi rendszer.

A tegnapi napon az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) és az EMMI lezárta a gyermekek otthongondozási díjáról (GYOD) szóló egyeztetéseket - ezt még május elején írtuk az LMP szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye alapján. 

Ennek eredményeképp mind az EMMI, mind az AOSZ elismerte, hogy az autizmus szempontokat nem vette a kormányzat kellő mértékben figyelembe a GYOD megállapításakor alkalmazott szempontrendszerben.

Az EMMI a tájékoztatás alapján a kormány megtárgyalja a pontrendszer módosítását.

Azóta azonban eltelt két hónap, és mivel továbbra sem volt hír arról, hogy az új, remélhetőleg arányos pontrendszer mikor léphet végre életbe. A 24.hu ír róla, hogy június végén Ungár Péter az LMP országgyűlési képviselóje írásban érdeklődött az emberi erőforrások miniszterénél, hogy mikor lép hatályba az újragondolt szempontrendszer. A választ Kásler Miklós helyett Rétvári Bence küldte meg, aki Ungár szemére vetette, hogy tavaly decemberben nem szavazta meg a GYOD bevezetését, majd elismerte, hogy áttekintették az állapotvizsgálat szempontjait.

A levél szerint „ennek okán pontosításra kerül” az állapotvizsgálati szempontrendszer, és bár az nem derül ki a válaszból, hogy mikor, leszögezi: „ha valaki napi 24 órában ápolta, gondozta eddig autista hozzátartozóját és gondozza, az emelkedő juttatásokat fog kapni a jövőben, és nem fog az ellátórendszerből kiesni”.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67