Privatizálná a fideszes városvezetés a Savaria Mozit

Bazsi Farkas 2019-06-08 15:40:00.000000
Vajon kinek akarják kijátszani a tavaly közel 83 millió forint bevételt produkáló intézményt?

Nem egyszer írtunk már a szombathelyi Savaria Mozi büféjével kapcsolatos furcsaságokról. Az egység reggel 8-tól este 24 óráig van nyitva, 131 négyzetméter, a helyiséget mégis csupán összesen 393 ezer plusz ÁFÁ-ért bérli a Café 5 Kft. Ez a cég 15 évvel ezelőtt 10 évre nyerte el a kávézó bérleti jogát, pár kiskaput kihasználva aztán mégis 5 évet tudott pályázat nélkül hosszabbítani. 

Egy ekkora egységnek Szombathely belvárosában egyébként 1 - 1,5 millió forint között mozog a bérleti díja a piacon.

Nem elég egyébként, hogy önkormányzati helyiségről van szó és kedvezményesen bérli a cég a kávézót. Még a hétvégi koncertekhez is bagóért kapja meg a mozi auláját. Egy, az Átlátszó birtokába került dokumentumból az derül ki, hogy a Café 5 Kft. mindössze 30 ezer forintért bérli az aulát egy-egy alkalomra. A jegyek egy koncertre 2500-3000 forintba szoktak kerülni, hivatalosan pedig 299 főt engedhetnek be. Csak a jegybevételekből 750-900 ezer forint profitot tudtak termelni egyetlen éjszaka alatt és akkor az italfogyasztást még hozzá sem számoltuk.

De hasonló a helyzet a büfével is. A következő közgyűléshez előkészített szakmai anyagból az derül ki, hogy 2017-ben 80 ezer nézője volt a mozinak. Ez a szám 2018-ban 82 ezer 251 volt. A szakvélemény szerint a mozilátogatók 40%-a vesz popcornt és kólát, ami 2017-ben 32 ezer embert jelentett. Ha csak 1500 forinttal számolunk egy popcorn és kóla menüt, akkor számításaink alapján 48 millió forintot keresett a Café 5 Kft. csak a mozis rágcsákkal. 

Azért a 2017-es évet néztük, mivel ez az év már szerepel az Opten adatbázisában. Ebben az évben az Opten adatai szerint a Café 5. Kft. mindössze 21 millió forint bevételt produkált, 14 millió forintos veszteséggel zárták az évet. Emlékeztetőül, a szakmai agyag számai szerint csak a rágcsából 48 millió forintnyi bevételük volt.

Ha megnézzük a cég tulajdonosait akkor ott látjuk Hetényi Norbertet, aki egyébként a helyi Fidesz belső köreihez tartozik. Ő maga is jelen volt azon az eredményvárón, ahol 2018-ban a parlamenti választások éjszakáján a Fidesz vezetőivel ünnepelték a párt győzelmét. Ő maga a Vas Népének akkor így nyilatkozott:

Örülök, hogy győztünk. Ezért dolgoztam négy évig, boldog vagyok, végre más lesz az ország. A barátaimmal találkozom itt, régi fideszesek, nyolcan-tízen hajnalig ünneplünk.

A Café5 Kft. bérleti joga idén decemberben jár le. A június 18-i közgyűlés tárgyalja a pályázat előkészítésének anyagát. Több érdekesség is van az előterjesztésekben. A legfurcsább az, hogy az AGORA maga akarja levágni az aranytojást tojó tyúkját. 

A Savaria mozi ugyanis az AGORA üzemeltetésében van. Stabil 80 ezer nézőt vonzanak be most már évente. Mozis szakemberek szerint a moziban azonban a komoly nyereség nem a jegyeken, hanem a rágcsálnivalókon van. Ezért nem is értem, hogy az AGORA ahelyett, hogy maga üzemeltetné a büfét, nem csak, hogy a büfé bérleti jogát pályáztatja meg újabb 10 évre, de azt javasolja, hogy 

a mozit is adják bérbe egy cégnek.


Régóta lehet olyan pletykákat hallani, hogy a Café 5 Kft. már jó ideje feni a fogát a mozira is. A minap Hetényi Norbertet Illés Károllyal látták egyeztetni a mozi árkád alatt. Csak nem a városi intézmény átvételének részleteit beszélték át?

Az biztos, hogy az előterjesztésben az szerepel, hogy elő kell készíteni a mozi bérbeadását. 

Az már csak apróság, hogy a szakmai anyagból az is kiderül, hogy a termeket büfében megvásárolt rágcsák maradéka miatt kell takarítani, ennek költségeit azonban a város valamiért mégsem nem akarja áthárítani a leendő bérlőre. Az AGORA olyan felvetést is tett, hogy mivel a büfének a mozilátogatók miatt van bevétele, ezért a kiárult popcorn és kóla bevételéből arányosan részesüljön a mozi. A város ezt is elutasította. Arra azonban kötelezi majd a leendő bérlőt, hogy a kukorica pattogtatás közben keletkező olajgőz kezelésére elszívót építsen be. Ez eddig ugyanis zavartalanul károsította a drága digitális mozigépeket. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67