Az EU fizeti, a Fidesz helyi kedvenc vállalkozója pedig kaszál a szombathelyi útfelújításokon

ugytudjuk.hu 2019-06-08 11:36:00.000000
A meglévőnél szűkebb út készül a Jókaiban.

2016 januárjában tárgyalta elsőként a város Gazdasági Bizottsága azt a Társadalmi Operatív Program nyújtotta lehetőséget, amiben szombathelyi utak felújítására pályázhatott. Elsőként 8 utca került szóba, 6 fideszes választókerületi és két ellenzéki képviselő területéhez tartozó. 
A bizottsági anyag szerint akkor 860 millió forintot akartak így elkölteni - írja cikkében az Átlátszó


Egy év múlva megint előkerült a felújítás ügye. Akkorra azonban már 7-re csökkent a felújítható utcák száma. A két “ellenzéki utcából” egy maradt. Meg is kérdeztük a körzet képviselőjét, Kopcsándi Józsefet (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt), hogy igazából kapott is meg nem is. A két utcájából egy maradt, most akkor ez apró győzelem, vagy inkább vereség. 


Kopcsándi azt mondta, hogy természetesen örül neki, ha a körzetében élők komfortosabban érzik magukat. Azzal azonban legyünk tisztában, hogy az az egy utca, ami a pályázatban maradt, a Sugár út, az is csak azért került be a csomagba, mivel az EU-s pályázat egy meghatározott métert írt elő. A pályázat pedig pont az ő utcájával lett teljes.


A pályázat anyaga sokáig várt a megvalósításra. Az minden esetre érdekes, hogy 2019. március 31 volt a pályázat benyújtásának határideje, a közbeszerzési bírálóbizottság pedig alig egy hónappal előtte, február 25-én ült csak össze

Az újabb érdekesség akkor derült ki, amikor kihirdették a nyertes kivitelezőket. Az 5 részre bontott kivitelezés mindegyikét az Alpok Terra Kft. nyerte el. 

Hogy honnan lehet ismerős a cég?

Lassan nincs olyan útfelújítás Szombathelyen, amit ne ők nyernének el. Korábban írt az Átlátszó egy furcsa módon térkövessé vált szombathelyi utcáról, aminek a kivitelezését szintén ők végezték. De olyan látványberuházásokat is végeztek, mint a Szent Márton tér felújítása, vagy a 900 millió forintból megvalósult Berzsenyi tér újjáépítése.

Az Opten adatai szerint Alpok Terra Kft. tulajdonosa, Koroknyai Róbert a Gyöngy Rádió Kft. tulaja is volt abban az időben, amikor ez a kft. üzemeltette a Fideszhez közeli frisss.hu-t, és Frisss FM rádiót is. A rádió mára megszűnt, bekebelezte a Rádió1. A Gyöngy Rádió Kft-vel Koroknyai ma már nincs kapcsolatban, helyette Kis-Kádi Tamás lett a cég tulajdonosa. Ő az, akit nemrég Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester szombathelyi delegáltként akart a Nyugat-Pannon Kft-be küldeni. 

Na de vissza az útfelújításokhoz.

2016-ban a közben kikerült utca felújítási összegével nem számolva 800 millió forintra becsülték a kivitelezés összegét. Nézzük, most mennyiért vállalta az Alpok Terra az építést:

  • Vépi út (Colas konzorciumi partnerrel): 187 millió 937 ezer 197 forint,
  • Újvilág utca (Colas konzorciumi partnerrel):  99 millió 381 ezer 52 forint,
  • Sugár út (Colas konzorciumi partnerrel): 39 millió 471 ezer 697 forint,
  • Ernuszt Kelemen + Márton Áron utcák (Colas konzorciumi partnerrel): 153 millió 971 ezer 954 forint,
  • Jókai Mór + Dózsa György utcák (Colas konzorciumi partnerrel):  171 millió 530 ezer 914 forint.

A teljes projekt bruttó összege pedig 815 millió 366 ezer 18 forint lett. 

Szombathely egyik közlekedési ütőere a Jókai utca, ahol eddig három sáv volt. Kettőt a közlekedők használtak, egyet pedig parkolónak alakítottak ki. A felújítás során azonban egy kerékpársávot is felfestenek majd, ez azt jelenti, hogy az út felezővonalát 74 centivel odébb jelölik ki. Az utat azonban nem szélesítik. Így ez a 74 centi leginkább majd a parkolósávból fog hiányozni.

A szombathelyiek tapasztalhatták, hogy a nagy forgalomban eddig sem volt könnyű ajtót nyitni és kiszállni a kocsiból. Sokan attól tartanak, hogy ha a sáv még jobban leszűkül, akkor szinte lehetetlen lesz biztonságosan kiszállni a parkoló autóból, arról nem is beszélve, hogy közlekedés közben is balesetveszélyesek lehetnek a túl szűk sávokban közlekedő autók.

Sajtótájékoztatón tette fel a kérdést a lap a körzet képviselőjének, Kecskés Lászlónak (Fidesz-KDNP), hogy mit gondol a megoldásról. Kecskés segítségére sietve a szombathelyi önkormányzat városüzemeltetési osztályának irodavezetője, Kalmár Ervin azt mondta, a Jókai utca egy széles egyenes útszakasz, így sokan gyorsan hajtottak rajta. Az új kialakítással ezt is orvosolják. Véleménye szerint pedig a 74 centivel csökkentett út is elég széles lesz ahhoz, hogy három autó kényelmesen elférjen egymás mellett.

A kivitelező számításai szerint 2-4 hónap kell majd a munka befejezéséhez. Utána kiderül, hogy bejöttek-e tervező számításai...

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67