Elfoglaltak egy házat az elraboltnak hitt tehenek

Buda Fehér 2019-06-06 15:48:00.000000
Eléggé meglepődtek az új tulajok, amikor rájöttek, hogy valaki már él a házukban.

Egy amerikai család nemrég a Redditen osztotta meg, hogy milyen furcsa behatolókat találtak az új otthonukban. A család ugyanis úgy döntött, hogy Montana államban kezdenek új életet, mert az egyik rokonuk birtokán megüresedett egy ház. Mivel messze éltek, a költözésig nem tudtak benézni az új lakásba, gondolták a rokonok majd szemmel tartják az épületet. Nem így lett, amíg senki nem figyelt oda, néhány tehén beköltözött az üresen álló házba.

Az épület ugyanis egy tehénfarm közelében áll, nemrég pedig egy hatalmas vihar vonult át a térségen, ami kinyitotta az üresen álló lakás bejárati ajtaját. Legalábbis a család ezzel magyarázza a meglepi vendégeket, akik beköltöztek az új otthonukba. Vagy ez történt, vagy a szarvasmarhák megtanulták kinyitni az ajtókat, amit azért nehezen hinnének el.

A közeli farm tulajdonosának persze feltűnt, hogy eltűnt néhány tehene, feljelentést is tett az ügyben, de a rendőrök nem találták meg az állatokat. Egy hónappal később aztán előkerültek, akkor, amikor a család éppen megérkezett az új, montanai otthonukhoz. Ez a látvány fogadta őket:

A család egyik tagja a Redditen azt írja, hogy a tehenek teljesen tönkretették a padlót, az ürülékük még a falra is felkerült. Most megpróbálják rendbe hozni a házat, és remélik, hogy egy nap majd nevetni tudnak a történeten. A reddites felhasználók megnyugtatták őket, hogy biztos így lesz, mert ők már most röhögnek a képeken.

(Metro)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67