Megtakarítási számlára utaltatná a magyar dolgozók fizetésének egy részét az ÁSZ elnöke

VPP 2019-06-04 09:56:00.000000
A magyar dolgozók havi bérének egy részét egy megtakarítási számlára utaltatná Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Erről a Világgazdaságnak adott interjújában beszélt. Úgy véli, a a kormánynak a jelenlegi helyzetben fontos lenne megfontolnia, hogy konkrét lépéseket tegyen a sajátján túl a lakossági megtakarítások előmozdításában is.
 

"A kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatónak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem közvetlenül a dolgozóknak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak"

- fejtette ki elképzelését a lapnak Domokos. Szerinte a családok ezzel 5-10 ezer forintonként össze tudnának rakni egy ideális megtakarítási állományt. 

Domokos szerint a közgazdászok közös nevezőn vannak abban a kérdésben, hogy a háztartásoknak ahhoz, hogy egy váratlan helyzetben ne roskadjanak össze anyagilag, legalább háromhavi bevételüknek megfelelő összegű megtakarítással kell rendelkezniük 


"Ez készíti fel a társadalmat arra, hogy ha tényleg jön egy lassulás, és ennek keretében Magyarország nagyobbat zökkenne, a családok is képesek legyenek alkalmazkodni."

Az ÁSZ elnöke azon a véleményen van, hogy az államnak ösztönzőket kellene adnia annak érdekében, hogy az emberek inkább a megtakarítást válasszák. Ilyen lenne például a megtakarítások értékállóságának biztosítása többek közt inflációkövető állampapírokkal, valamint a kamatadó eltörlése is,

de a leghatékonyabb módszer az ösztönzésre az, ha 3-3,5 százalék megtakarítási hányadot készpénz helyett inkább lekötne az állam.

"Szükség van a költségvetési stabilitásra, de legalább ekkora szükség van arra, hogy a magyar társadalmat pénzügyileg tudatos és erős, megtakarító családok alkossák" – fejtette ki véleményét Domokos László.

(24.hu)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67