Elhunyt Ungvári Tamás

Bazsi Farkas 2019-06-29 16:21:00.000000
88 éves volt.

Életének 88. évében elhunyt Ungvári Tamás, Széchenyi- és József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténész - tájékoztatta a család a Népszavát

A Wikipédia így ír róla: 

Az Eötvös Gimnáziumba nem vették fel, mert a numerus clausus miatt kontingensük volt a zsidó tanulóknak. Így került a Zsidó Gimnáziumba. Még a gimnázium elvégzése előtt jelentkezett az egyetemre. 1952-ben, 21 évesen szerzett diplomát az ELTE angol-magyar szakán. Tatán tanított egy általános iskolában. Ezután a Csillag című folyóirat rovatvezetője lett. 1957-től aspiráns volt, majd 1959-től a Magyar Nemzetnél dolgozott szerződéses munkatársként. 1960-tól fordító, dramaturg, a Budapester Rundschau szerkesztője. 1960–1961-ben a Petőfi Színház dramaturgja. 1970-től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980–1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja. Több külföldi egyetem vendégprofesszora. Két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának (Magyar PEN Club) főtitkára volt. A Cambridge Egyetemen a Churchill College „overseas fellow” tiszteleti tagságban részesült. Fulbright vendégprofesszorként négy esztendőt töltött a kaliforniai Claremontban. IREX csereprofesszorként a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemen tartott előadásokat. Művelődéstörténetet tanított a Zsidó Egyetemen, a Rabbi Szemináriumban.

Drámafordítóként 1959. október 16-án debütált. Shelagh Delaney, "Egy csepp méz" című darabját a Magyar Néphadsereg Színháza mutatta be az Ódry Színpadon. A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 199.

Műsorvezetőként is dolgozott a Magyar Televízióban, a Magyar Rádióban, 2009 óta a Klubrádióban. Könyvjelző című műsora az ATV-n fut.

1974-ben házasodott.  Két fia van.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67