Gólnélküli döntetlennel kezdett a Haladás

Bálint Vágvölgyi 2019-06-28 21:43:00.000000
A Mattersburggal játszottak edzőmeccset a szombathelyiek.

A Szombathelyi Haladás pénteken délután játszotta első nyári felkészülési meccsét. A zöld-fehérek Schachendorfban, az osztrák elsőosztályú SV Mattersburggal mérkőztek meg. A szombathelyieknél Kiss Balázs és Tamás László sérülés miatt hiányzott, Schimmer Szabolcs és Halmosi Péter ott volt Schachendorfban, de mivel június 30-án lejár a szerződésük, egyikük sem lépett pályára - olvasható a klubhonlapon.

A Haladás hivatalos oldalának beszámolója szerint a 3. percben az osztrákok veszélyeztettek, egy 18 méteres lövés a bal kapufán csattant. Hat perc múlva egy szép bal oldali támadás végén Gaál beadását az osztrákok kapusa, Casali az utolsó pillanatban húzta le Medgyes elöl. A 17. percben Németh Milán 30 méterről leadott lövése elzúgott a kapufa felett. A 20. percben zsinórban három szögletet is rúgtak a vasiak – ám eredmény nélkül. Egy perc múlva Gaál tűnt el gyanús körülmények között a tizenhatoson belül – a bíró továbbot intett. A 22. percben Tóth-Gábor Kristóf nyolc méterről fejelt fölé. Aztán Németh Márió beadását Gaál nyolc méterről fölépörgette. A 25. percben Németh Márió szépen ívelt Gaálhoz, aki kapura fejelt, de az osztrák kapus bravúrral a léc fölé ütötte a labdát. Majd egy kontra után három szombathelyi vezette két mattersburgira a labdát, végül Gaál 10 méterről a jobb sarok mellé lőtt. A 43. percben egy véleményes tizenegyeshez jutottak az osztrákok. A büntetőt félmagasan a jobb sarok felé lőttek, de Rózsa bravúrral szögletre ütötte a lövést. Szünet után az első 15-20 perc inkább az osztrákoké volt, ám a szombathelyi cserék hamar felvették a ritmust. A 60. percben Tóth-Gábor nyolc méterről, nagy helyzetben a kapusba lőtt. A mattersburgiak többet birtokolták a labdát, de a 70. percben a vasiak szerezhettek volna gólt. Illés 20 méteres bal sarokba tartó lövését védte a kapus. A hátralévő időben mezőnyjáték folyt, különösebb helyzet nélkül.

Desits Szilárd: - Amit az elmúlt másfél hétben gyakoroltunk, amit elterveztünk, azt viszontláttam a találkozón, szervezettek, fegyelmezettek voltunk. Hol az osztrákok, hol mi domináltunk, reális eredmény született. Örülök, hogy fiataljaink jól szálltak be a mérkőzésbe, nem vallottak szégyent. Első edzőmeccsnek kiváló volt ez a 90 perc.

SV Mattersburg-Szombathelyi Haladás 0-0

Schachendorf, 500 néző,  felkészülési labdarúgó-mérkőzés.

Haladás: Rózsa – Habovda, Jagodics, Németh Milán, Bosnjak – Holdampf, Kiss Bence – Németh Márió, Tóth-Gábor Kristóf, Gaál – Medgyes. Pályára lépett még: Gyurján, Bokor, Tóth Dávid, Füleki, Jancsó, Kovalovszki, Petró, Tóth Martin, Szekér, Illés B., Winkler, Balogh F., Doktorics. Edző: Desits Szilárd.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67