Íme a Szentkúti Öregharcos, aki versenyben van az Év Fája címért

BZ 2019-06-27 20:00:00.000000
A fa, aki túlélte a Zámbó Jimmy-emlékkoncertet.

Néhány hete írtuk meg, hogy egy vasvári fa is ott van az Év Fája verseny döntősei között.

Akkor még nem sokat lehetett róla tudni, ám azóta kiderült, melyik fáról van szó, és az is, hogy mennyire megérdemli: talán emlékeztek rá, márciusban teljesen egészséges fákat akartak kivágni a vasvári parkerdőben egy Zámbó Jimmy-emlékkoncert és más zenei események miatt. Mindezt úgy, hogy az erdő Natura 2000-es védettséget élvez, ráadásul a közelmúltban már megritkították az erdőt, így elvileg most hozzá sem nyúlhattak volna. A helyiek kiakadtak emiatt, aláírásgyűjtést, demonstrációt is szerveztek.

Az önkormányzat lakossági fórumot is tartott, ahol megígérték, hogy megmaradhatnak a fák, ám úgy tűnik, abból nem lett semmi, a kívánt fákat kivágták, mindössze egyetlen maradhatott meg.

Ő pedig a Szentkúti Öregharcos.

A fát a versernyre nevező Vasvári Krónika így jellemezte a gyönyörű kocsányos tölgyet:

"Az általunk választott fa egy szimbólum, hiszen 130 éve őrzi Vasvárt, mégis méltatlanul megtámadták, de volt ereje megvédeni magát. A Szentkúti Parkerdő bejáratánál ő fogadja a kegyhelyre igyekvő zarándokokat, sok ember fohászát meghallgatta, sok embernek erőt adott. Most rajtunk a sor, hogy erőt adjunk neki. Éljen még soká!"

A fa Vasváron, a Szentkúti Parkerdőben található, a színpad széksorai és a padok mögött, a kivágott fák helye mellett. A kocsányos tölgy 6 méter magas, törzsének kerülete pedig másfél méter. Kora 130 évre tehető.

Öregharcos, szurkolunk!

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67