GTA Sárvár City - Az autó ablakán benyúlva ütötte arcon a sofőrt egy férfi Sárváron

Bálint Vágvölgyi 2019-06-27 09:10:00.000000
Most vádat emeltek ellene.

A Sárvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki megütött egy autóst Sárváron 2017 júliusában.

A vádirat szerint a vádlott Sárvár irányába közlekedett a 88-as számú főúton, amikor személygépkocsijával megelőzött egy másik autóst, miután kiért a váti erdőnél található körforgalomból. A vádlott ezt követően Sárvárig közlekedett, ahol megállt az első vasúti átkelőnél és megvárta,majd megállította a megelőzött személygépkocsit. A vádlott számonkérte a jármű vezetőjét, hogy miért gyorsul utána, majd benyúlt a lehúzott ablakon és megütötte a sofőrt a bal szeme alatt. A vádlott még egyszer ütött a sofőr mellkasa felé, azonban nem találta el őt, majd visszaült a kocsijába és elhajtott a helyszínről.

A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67