Átok ül a budapesti tűzvészben elhunyt kislány családján

ugytudjuk.hu 2019-06-26 09:20:00.000000
Nem ez volt az első eset, hogy tűzvészt kellett átélniük a gyerekeknek.

Ahogy azt már hétfő este megírtuk, egy tűzeset következtében meghalt egy nyolcéves kisgyerek a budapesti MOM Sportközpontnál. A rendőrség a haláleset körülményeinek tisztázása érdekében gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

A Ripost kiderítette, hogy nem ez volt az első tragédia, amit a gyerekek édesanyja elszenvedett.

 

Mint a lap megtudta, még 2016 októberében leégett a házuk Budakeszin.

 

Akkoriban a tárolóban keletkezett a tűz, ami átterjedt az otthonukra is. Mindeközben a házban a négy gyerek közül két fiú volt részese a tűzvésznek. A kisebbik fiú, Dominik – aki most a kishúgával szintén jelen volt a tűznél – a testvérével együtt visszaszaladt az égő házba kimenteni három kiskutyájukat.

A rendőrség a közel három évvel ezelőtt történt ügyet azzal zárta, hogy vélhetőleg a kisfiúk okozhatták a tüzet.

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67