A közmunkások szavazatait fenyegetéssel megszerző politikus két legyet üt egy csapásra

Abcúg 2019-06-26 16:00:00.000000
A közmunkaprogram elindulása óta figyelmeztetnek kutatók, hogy nem vezet sok jóra, ha a polgármesterek egy személyben dönthetnek arról, kit alkalmaznak közfoglalkoztatásban és kit nem. Ez ugyanis olyan túlhatalmat jelent, amivel könnyen visszaélhetnek a helyi politikusok, és amint egy friss kutatás megmutatja, sokan vissza is élnek: politikai klientúra építésre használják a közmunka ígéretét, vagy épp az elvételével való fenyegetést. A Yale Egyetem kutatója 93 magyar falu lakossága körében készített felmérése alapján a válaszadók 5-7 százaléka számolt be arról, hogy megpróbálták valamilyen korrupt módon megszerezni a szavazatát a 2014-es parlamenti választáson. Ez az arány első látásra alacsonynak tűnhet, de valójában a politikai kliensrendszer riasztó méretű elterjedtségét mutatja Magyarországon.

Fontos kutatás született a vidéki Magyarországon zajló politikai klientúra építésről, és ezen belül is a közmunka szerepéről a szegény, függő helyzetben élő falusiak szavazataiért folytatott harcban.

Az amerikai Yale Egyetem kutatója, Isabela Mares 93, tízezer lakos alatti magyar faluban gyűjtött adatokat arról, milyen szavazatszerzési kísérletekkel környékezték meg a lakosokat a 2014. áprilisi országgyűlési választásokon a körzetükben induló politikusok.

A kutatást csak pár hónapja, idén áprilisban publikálták Mares-ék a Comparative Politics című folyóiratban, de a 2018-as, a Fidesz újabb kétharmados választási győzelmét hozó választások, sőt, a közelgő önkormányzati választások dinamikáját is könnyebb lehet megérteni a segítségével.

Egyfajta választási korrupció

A politikai klientúra építés tulajdonképpen egyfajta választási korrupció, az állampolgár a szavazatáért valamilyen ellentételezést kap, vagy legalábbis remél a politikustól. A szavazatvásárlás egyik formája, amikor az állampolgár pénzt, élelmiszert, esetleg alkoholt kap a szavazatáért.

Ide tartozik, és jóval problémásabb, a szavazat fenyegetéssel való kikényszerítése.

Ebben az esetben a szavazatát adó választó nem valamilyen ellentételezést remél a politikustól, hanem azt, hogy az illető ne váltsa be a fenyegetését, amit a választás előtt tett. A fenyegetésnek akkor van kényszerítő ereje, ha a szavazó egzisztenciája függ a fenyegetés teljesülésétől.

Márpedig Magyarországon van egy nagyjából százharmincezres tömeg, aminek a megélhetése a közmunkaprogramtól függ. A program felett pedig helyi politikusok, a települések polgármesterei diszponálnak, akik könnyen használhatják politikai klientúra építésre, tisztességtelen szavazatszerzésre a közfoglalkoztatást.

És Isabela Mares kutatása alapján úgy tűnik, vannak, akik használják is.

A kutatás Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei településeken véletlenszerűen kiválasztott résztvevőinek 5-7 százaléka számolt be arról, hogy megpróbálták valamilyen korrupt módon megszerezni a szavazatát. Összehasonlításképpen: Argentínában – ahol a Freedom House értékelése szerint a demokrácia hasonló állapotban van, mint Magyarországon – szintén 5-7, az egyértelműen autoriter politikai rendszerrel rendelkező Venezuelában pedig 10-12 százalékos eredményeket hoztak hasonló kutatások. Isabela Mares egy a kutatás eredményeit bemutató cikkben elmondta, megdöbbentő volt számára, hogy egy EU- és NATO-tagállamban még él a szavazatok kikényszerítésének “19. századi” módszere.

A kérdőíves kutatás mellett a kutatók interjúkat is készítettek választópolgárokkal.

Volt, aki elmesélte nekik, hogy a falu polgármestere a választás előtt összehívta egy terembe az összes közmunkást, és “tájékoztatta őket, hogy ha a közmunkaprogramban szeretnének maradni, a polgármester támogatta jelöltre kell szavazniuk”.

Egy másik válaszadó szerint a közmunkások befenyítése hatékony mozgósító stratégia volt, mert akkor az egész család a “megfelelő” jelöltre szavazott.

Persze, a fenyegetés mellett megjelenik a közmunkába felvétel ígérete is. “Kaphat közmunkát, de akkor a szavazólapon az ikszet a jó helyre kell húznia” – mondták a polgármester emberei az egyik válaszadónak, aki szeretett volna bekerülni a programba.

Min múlik, hogy jutalmazás vagy fenyegetés?

Az amerikai egyetem kutatója azt is szerette volna megérteni, mitől függ, hogy a politikai klientúra építésnek milyen módszerét választja egy adott helyen egy adott politikus.

Arra jutottak, hogy elsősorban a helyi társadalom viszonyainak van erre hatása, és ehhez kapcsolódóan annak, hogy a szavazatokra ácsingózó politikus milyen képet akar kialakítani magáról a választók szemében.

A kutatók szerint azokon a településeken volt jellemzőbb a közmunka elvételével fenyegetőző szavazatszerzés, ahol az ezt a stratégiát választó politikus nem csak a megfenyegetett szegény munkanélküliek, hanem más csoportok szavazatát is behúzhatta ezzel.

Az ilyen fenyegetések Isabela Mares szerint ugyanis éppen annyira szólnak a közmunkaprogram potenciális résztvevőinek, mint azoknak, akik ki nem állhatják őket. Ők lennének azok a szegények, akik élethelyzetükből adódóan nem vehetnek részt a közmunkaprogramban, mert az elsődleges munkaerőpiacon dolgoznak, vagy mert nyugdíjasok. Az ő szemükben a közmunkaprogramhoz hasonló szociális szolgáltatásokhoz hozzáférők “lusta”, “érdemtelen” emberek, és az a politikus, amelyik erőt mutat feléjük, szimpatikus lehet a szemükben.

Azokon a településeken tehát, ahol a helyi politikus ilyen szintű, szegények és szegények közötti társadalmi feszültségekkel találkozik, két legyet üthet egy csapásra: a megélhetésük elvételének fenyegetésével behúzhatja a közmunkások (és családjaik) szavazatait, és megnyerheti a “tisztes szegények” szimpátiáját.

  “Miközben általában azt látjuk, hogy a fenyegetéssel történő politikai klientúra építést alapvetően nem nézik jó szemmel a választók, olyan helyzetben, amikor az ilyen gyakorlat az ő érdekeiket szolgálja, úgy tűnik, azt kevésbé találják problémásnak.”

– írják a szerzők a tanulmányban.

Ezzel szemben az olyan településeken, ahol nincs ilyen erős társadalmi konfliktus “tisztes” és “érdemtelen” szegények között, mert nagy többségben vannak a közmunkaprogram potenciális résztvevői, ott a helyi politikusok előbb próbálkozhatnak a munka ígéretével szavazatokat vásárolni.

A vállalkozó és az uzsorás is besegít néha

A kutatók olyan településsel is találkoztak, ahol az országgyűlési választáson a pártjának kampányoló (kormánypárti) polgármester a helyi uzsorás vagy a legtöbb embert foglalkoztató vállalkozó segítségével próbált szavazatokat szerezni. Az uzsorás fenyegetése, hogy ront a kölcsön feltételein, ha nem megfelelően szavaz a kliense, vagy a munkaadó fenyegetése, hogy az állásával játszik, aki nem a megfelelő jelöltet támogatja, hatásos eszközök a választási küzdelemben.

Amikor a közmunkaprogramhoz hasonló, állami erőforrás lesz a szavazatvásárlás alapja, akkor azok a politikusok kerülnek előnybe, akik a választás előtt már hivatalban vannak, de még inkább azok, akik az éppen kormányon lévő párt támogatását élvezik.

Azokon a településeken viszont, ahol a helyi önkormányzat képviselő-testületében erős ellenzék dolgozik, az általában visszafoghatja az állami vagy önkormányzati erőforrásokat is felhasználó tisztességtelen szavazatszerzést. A közelgő önkormányzati választásoknál például az ellenzéki képviselők hatékony akadályozói lehetnek annak, hogy a regnáló polgármester az egész önkormányzati apparátust a kampánya szolgálatába állíthassa.

A már említett, a Yale Egyetem saját felületén megjelent cikk végén a tanulmány szerzője, Isabela Mares a magyar vidék intenzívebb választási monitorozását sürgeti, akár az övéhez hasonló kutatásmódszertan használatával.

  “A politikai klientelizmus a demokrácia lepusztulásának az egyik tünete Magyarországon és a kelet-európai országokban, fontos, hogy pontosan lássuk, mekkora méreteket ölt.”

A közmunkaprogrammal kapcsolatban rendszeresen olvashatnak cikkeket az Abcúgon. Legutóbb egy Baranya megyei kistelepülésen élő férfi ügyével foglalkoztak, aki nem nyugodott bele, hogy a polgármester egy személyben eldöntötte: nem veszi fel a férfit közmunkára, ezért a falu képviselő-testülete elé vitte az ügyet. De írtak már a közfoglalkoztatás rendszerszintű problémáiról is, például, hogy miért nagyon nehéz kilépni belőle, és hogy miért függnek tőle elsősorban a kisebb, forráshiányosabb vidéki önkormányzatok.

(Neuberger Eszter / Abcúg)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67