Sátory Károly a buszváró megrongálásáról: Bárki tette, köszönjük!

ugytudjuk.hu 2019-06-25 14:06:00.000000

A képviselő ezt azután közölte, miután keddre virradó éjjel ismeretlenek elbontották a Szent Flórián körúton emelt fedett buszvárót.

Hosszú évtizedekig nem volt semmi a Víztorony melletti buszmegállóban, ami védte volna a várakozókat az esőtől, így amikor Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak Felcsútról el kellett hoznia a saját, fából készült fedett buszváróját, a helyi passzivisták kérésére a szombathelyi Szent Flórián körúton állították fel azt. Nemény András (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) elmondta, hogy április 30-án a közgyűlés tárgyalta a buszmegálló ügyét, arról döntöttek, hogy ha már ott van és a helyiek is megszerették, ez a buszváró maradjon, de rendelkezzen a szükséges engedélyekkel - amihez a kérelmeket azóta egyébként beadták. Nemény elmondta, hogy az a váró, ami itt épült volna, természetesen megépülhetne az út túloldalán, ugyanis a szemközti buszmegálló továbbra sem fedett.

Az ismeretlenek által elkövetett rongálást követően Sátory Károly, a körzet képviselője (FIDESZ-KDNP) kedden honlapján és a mindössze egyetlen kedvelővel és két követővel rendelkező Facebook-oldalán is szokatlan gyorsasággal reagált a körzetét érintő fejleményekre:

"Vélhetően lelkes civilek szüntették meg a törvénytelenséget...." - írja. Azt nem részletezte, hogy azok a "vélhetően lelkes civilek" miért az éjszaka leple alatt rombolták le a buszmegállót és azt sem, hogy mit szól ahhoz, hogy a park egyik épülete mögé egyszerűen odadobták, amivel tulajdonképpen még illegális hulladéklerakást is elkövettek.

Bejegyzése végén még a honlapját linkelve hozzáteszi:

"Bárki tette, köszönjük!"

Ezt köszöni, de amit a bejegyzése alatti kommentekben kap, azt kevésbé. Erre mondják, hogy népharag.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67