Életfogytiglanra ítélték a bőnyi rendőrgyilkosság vádlottját

Bazsi Farkas 2019-06-21 13:05:00.000000
Ítéletet hozott a Szombathelyi Törvényszék Györkös István, vagy ahogy a köznyelv hívja a bőnyi rendőrgyilkos ügyében.

Az ügyészség álláspontja szerint egyértelmű és bizonyított, hogy 2016. október 26-án a vádlott lőtte le gépkarabélyával a nála házkutatást végezni akaró rendőr őrnagyot, közben veszélyeztetve két másik rendőr és saját felesége életét is.

Az ítélet szerint a vádlott

bűnös, emberölés bűntettében, lőfegyverrel való visszaélés bűntettben, ezért életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Ez azt jelenti, hogy 25 év múlva szabadulhat legkorábban és az előzetesben tartott fogva tartást beszámítják a letöltendő évekbe, ezen kívül 8 és fél millió forintnyi perköltséget is meg kell fizetnie.

Györkös az ítélethirdetés után azt mondta, hogy a bírósági eljárás a '60-as évek legsötétebb időszakát, a Rákosi rendszert idézte.

Az ügyészek súlyosbításért fellebbeztek, azt szeretnék, ha az esetleges szabadlábra engedély ideje a most kiszabottnál több idő lenne.

A védők enyhítésért fellebbeztek. Véleményük szerint ez emberülés büntette nincs kellően megalapozva. 

Az ítélet nem jogerős, az eljárás a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67