Horvát BL-győztes kézilabdás érkezik az SZKKA-hoz

Bálint Vágvölgyi 2019-06-19 10:22:00.000000
Dijana Jovetic Vácról érkezik a klubhoz.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia hivatalos honlapján jelentette be, hogy a horvát származású, BL-győztes, és a 2012-es olimpián szereplő jobbszélső, Dijana Jovetic Vácról érkezik a klubhoz.

Dijana nagyon későn 13 éves korában, szülővárosában, Zágrábban kezdett el kézilabdázni. 15 éves korában aztán már a horvát első osztályban játszott és a horvát ifjúsági, junior és a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Részt vett az Európa-, valamint a világbajnokságokon is az utánpótlás válogatottakkal. Dijana egy bronzérmet nyert az egyik Európa-bajnokságon a juniorok között és beválasztották az All Star csapatba is. Ezen kívül még volt egy 4. helye is, Világ és Európa-bajnokságon is, már a saját korosztályával, és mindkét helyen beválasztották az All Star csapatba is. 2003-tól a felnőtt válogatottal részt vett minden világversenyen (EB és VB), kivéve 2006-ban, amikor sérült volt, és 2009-ben, amikor nem kvalifikálta magát a horvát csapat. Járt a Mediterrán Játékokon - ahol bronzérmet szereztek - valamint 2012-ben a londoni olimpián is a csapat tagja volt.

Klubszinten, a Lokomotiva Zagreb-ben kezdte a pályafutását, onnan a Podravka Vegetához igazolt. Velük EHF és KEK kupa döntőt is játszott. A Podravka után a Krim Ljlubljana együttesénél szerepelt, játszott a Bajnokok Ligájában is, de nem jutottak az elődöntőbe. A Krim után Dániába szerződött, a Team Esbjerg gárdájához. Az utolsó csapata a terhessége előtt a Buducnost Podgorica volt, akikkel megnyerte a Bajnokok Ligáját. Mindenki Dijana Golubicként ismerte, miután 2011 júniusában férjhez ment, megváltoztatta a családnevét, Szombathelyre is Dijana Joveticként érkezik.

A frissen igazolt játékos a klubhonlapnak elmondta, biztos benne, hogy az NB I-ben marad a csapat, és reméli, hogy valahol a mezőny közepén végeznek.

Dijana Jovetic egy évre írt alá Szombathelyre. Ő az SZKKA harmadik nyári szerzeménye, korábban Sipeki Flórát és Mayer Szabinát jelentették be. Több távozója is van az NB I-be feljutott csapatnak.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67