Veszélyes szerre figyelmeztet a kormányhivatal

BZ 2019-06-18 19:10:00.000000

Magyarországon is elérhető az az interneten is megvásárolható MMS nevű szer, amit egyesek súlyos megbetegedésekre javasolnak, az országos tisztifőorvos azonban arra fiygelmeztet, hogy súlyos egészségügyi kockázatot jelent a szer használata.

Azt ajánlja, az egészségünk védelme érdekében tartózkodjunk a cseppek használatától.

A Vas Megyei Kormányhivatal közleményében jelezte, az egészségügyi világszervezet, a WHO 2010 után másodszor is figyelmeztetést adott ki az internetes felületeken forgalmazott MMS elnevezésű szerrel kapcsolatban.

A termék maga nátrium-klorit (NaClO2) 28%-os oldat, amelyet általában  aktiváló folyadékkal – legtöbb esetben citromsavval, de sósavval, lime- vagy citromlével, illetve ecettel – együtt is forgalmaznak. A terméket árusítók állítása szerint az MMS és az aktiváló folyadék együttesen klór-dioxidot (ClO2) alkot, amelynek számos, tudományosan nem igazolt gyógyító hatást tulajdonítanak. A weboldalak leginkább szájon át történő alkalmazást javasolnak különféle módokon, de van, ahol beöntést, fülön vagy bőrön keresztül történő használatot írnak elő.

A tájékoztatás szerint az MMS-cseppek torokfájást, tartós hányást, hasmenést, hasi görcsöket, kiszáradást, sőt, súlyosabb esetben methemoglobinémiát, hemolízist és veseelégtelenséget is okozhatnak.

Az MMS használata tehát fokozottan veszélyes.

Létezik egy MMS2 nevű szer is, ami kalcium-hipoklorit (vagyis klórmész) port tartalmazó kapszulák. A közlemény szerint a WHO legalább 18 országból kapott jelentést, ahol káros hatásokkal (súlyos, halálos kimenetelűekkel) is járt a szer használata.

Az országos tisztifőorvos azt ajánlja, hogy egészségünk védelme érdekében, tartózkodjunk mindkét ártalmas szer használatától!

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67