Huber László helyett új polgármesterjelöltet indít a Fidesz Kőszegen

ugytudjuk.hu 2019-06-17 13:57:00.000000

"Ha hihetünk egy jelenlévőnek, akkor a napokban döntött egy asztaltársaságnyi Fidesz küldött a Kőszegi polgármester jelöléséről." - írja az Összefogás Kőszegért Egyesület egy facebookos bejegyzésben.

A kőszegi képviselőtestületben is részt vevő szervezet információi szerint a jelenlegi Fidesz-KDNP-s polgármester, Huber László maga ajánlotta a jelenleg is önkormányzati képviselőként dolgozó Básthy Bélát.

Néhány hónap alatt 100 millió forinttal drágult meg a kőszegi piac felújítása

50 millió forint hiányzik a piactér felújításból, így jóval puritánabb körülmények között készülhet csak el.

Az Összefogás szerint Básthynak kihívója sem volt, egyszerűen kijelölték.

"Nem is volt nagy egyetértés, sokan nem értettek egyet a helyzettel. Szinte majdnem mindenki más személyben, személyekben bíztak." - írják.

Elismert gazdasági szakemberek, sportolók, vagy más erős nevek fel sem merültek. Viszont szerintük Huber László sem marad üres kézzel, ő lehet a gazdaságért felelős alpolgármester, amivel a városgondnoksági feladatokat is megkapná.

55 millió forint hitelt vesz fel Kőszeg

Mielőtt bárki pezsgőt bontana, a kölcsönt nem a katasztrofális állapotban lévő utak felújítására költené az önkormányzat, hanem belevág egy cseppet sem kockázatmentes ingatlanfejlesztésbe - írja blogján Rába Kálmán a város jobbikos önkormányzati képviselője.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67