Le sem zárták az utat, úgy marták fel az aszfaltot a Jókai utcában, Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2019-06-13 16:16:00.000000
Olvasónk futott bele az egyik munkagépbe.

Már rengetegszer írtunk a szombathelyi Jókai utca felújításáról, amit még április végén jelentettek be. Az út abból a 915 millió forintból újul meg, amit Szombathely az EU-tól kapott felújításra. A pénzből összesen 7 utcára futja majd, ezekről itt írtunk részletesen.

A Jókai utcában május közepe felé indultak meg a munkálatok, a tervek szerint az útburkolatot a Kálvária utcától a Gagarin utcáig tartó szakaszon újítják fel, és kétoldali kerékpársávot is kialakítanak. Aztán később kiderült az is, hogy az utat 74 centivel beljebb tolják, ám az utcát nem szélesítik ki. Erre azért van szükség, mert az utcában kerékpársávot is kialakítanak, ami pont a Kálvária utcánál ér véget. 

Olvasónk most azonban észrevette, hogy pont itt, a Jókai utca és a Kálvária utca találkozásánál 

úgy marták fel az aszfaltot, hogy a Jókai utcát le sem zárták.

Képet is kaptunk a helyszínről, a feljebb látható felvételen jól látszik, hogy tényleg úgy dolgoznak az útszakaszon, hogy sehol sincs egy, a lezárást jelző tábla. A fejetlenséget még néhány hétig tűrniük kell a szombathelyieknek, június végéig még biztosan állandó vendégek lesznek a munkagépek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67