Tovább folyik a fideszes izmozás Czeglédyvel kapcsolatban

ugytudjuk.hu 2019-06-13 12:03:00.000000
Az Országgyűlés szerdán megkezdte azt a jogszabály-módosítás, amit csak lex Czeglédynek neveznek.

A lex Czeglédy törvényjavaslat célja, hogy ne lehessen bűnözőket kimenteni mentelmi joggal az eljárásokból - magyarázta Kósa Lajos reggel az M1 aktuális csatornán.

Ahogy azt mi is megírtuk, mivel a Fidesz szerint az ellenzék folyamatosan visszalél a képviselőknek járó mentelmi joggal, ezért módosítanának egy kétharmados törvényt. Ez lényegében azt jelenti, hogy olyan képviselőjelöltnek ne járjon mentelmi jog, aki ellen még akkor indult eljárás, mielőtt jelöltként nyilvántartásba vették volna.

    

A műsorból kiderül, hogy az Országgyűlés szerdán megkezdte a jogszabály-módosítás tárgyalását. Kósa Lajos, az indítvány egyik beterjesztője elmondta, a Nemzeti Választási Bizottság minden ellenzéki delegáltja arra szavazott, hogy tartsák fenn Czeglédy Csaba mentelmi jogát, így felfüggesztették az ellene folyó büntetőügyet.     

Czeglédy Csaba lesz a szombathelyi Derkovits lakótelep önkormányzati képviselőjelöltje

Farkas Bazsi Függetlenként indul el. Az összefogás nem indít jelöltet a körzetben, László Győző a lista első helyére került. Bár a címben, leadben szinte minden fontosat leírtunk, azért egy kicsit még ragozzuk. Kedden délután tartott ugyanis sajtótájékoztatót az Éljen Szombathely!


    
Czeglédy Csabát bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják, a vád szerint 6 milliárd forintnyi kárt okozott.
    


Kósa szerint az ellenzék számára azért fontos Czeglédy, mert ő az MSZP és Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének ügyvédje és Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc feleségének és a DK EP-képviselőjének üzlettársa. Az utóbbi kapcsán megjegyezte, Dobrev Klára cége finanszírozta Czeglédy ügyeit.
    

26 híradóban kell helyreigazítást közölnie a köztévének

ugytudjuk.hu Azt hazudták, hogy Czeglédy Csaba több ezer diákot és felnőttet károsított meg több száz millió forinttal. A bíróság döntött. Czeglédy Csaba Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a Kúria pontot tett egy két éve tartó ügy végére. "Az M1 Híradó is azt harsogta, hogy én több ezer diákot és felnőttet károsítottam meg több száz millió forint összegben.


Hangsúlyozta, a törvénymódosítás után azt a visszaélést, amit most az ellenzék Czeglédy "kimentése" kapcsán elkövetett, többet nem lehet megcsinálni.  

Június 24-én kezdődik meg a Humán Operátor előkészítő tárgyalása, ami várhatóan 4 napig tart majd. Czeglédy ügyét Szegeden akarják tárgyalni, hiába köti minden szál Szombathelyhez.

(via MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67