Házi őrizetbe kerül VV Fanni feltételezett gyilkosa

ugytudjuk.hu 2019-06-13 14:53:00.000000
Nyomkövetőt kell viselnie.

Házi őrizetbe került, miután kiengedték előzetes letartóztatásából VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfit. Lakását nem hagyhatja el és nyomkövetőt kell viselnie.

A Fővárosi Törvényszék az alábbi közleményt adta ki csütörtökön délelőtt:

„Bűnügyi felügyelet alá kerül az a férfi, akit egy valóságshow szereplőjének a megölésével gyanúsítanak A Budai Központi Kerületi Bíróság végzését 2019. június 12-én a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta, ugyanis úgy ítélte meg, hogy az arányosság, a fokozatosság és a szükségesség elvének szem előtt tartása mellett a bűnügyi felügyelet az eljárás jelenlegi szakaszában már elegendő, de szükséges eszköz is a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosításához.

A törvényszék előírta azt is, hogy a gyanúsított a határozatban megjelölt lakást csak külön engedéllyel hagyhatja el, és ennek betartását a gyanúsított mozgását nyomkövető eszközzel kell ellenőrizni.

A törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, a gyanút alátámasztó bizonyítékok köre a kényszerintézkedés legutóbbi meghosszabbítása óta nem bővült. Figyelemmel azonban a bűncselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, a gyanúsított személyi szabadságának korlátozását továbbra is indokoltnak tartja. Bűnügyi felügyelet a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, illetve a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelhető el. Az elsőfokú bíróság végzése a másodfokú bíróság változtatásával 2019. június 12-én véglegessé vált.”

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67