Szinte hihetetlenül hangzik, de Szombathelyen jelenleg egyetlen használható teniszpálya sincsen

Bazsi Farkas BZ 2019-06-13 06:18:00.000000
És úgy tűnik, egy évig búcsút is mondhatnak a tenisznek.

A bajok a stadionépítéssel kezdődtek. Mielőtt megépült a Haladás Sportkomplexum, három helyen lehetett, összesen 21 pályán teniszezni a vasi megyeszékhelyen. A Rohonci úti stadionban, a sportligetben, valamint a Késmárk utcai pályákon.

A stadion megépítésekor a Haladás VSE-nél sportolóknak azt ígérték, hogy egy szakosztály sem fog kárt szenvedni, mindenkinek lesz hol sportolni a továbbiakban is.

Egy szombathelyi sportéletre rálátó, névtelenséget kérő informátorunk szerint a legtöbb szakosztálynál meg is valósult, egynél viszont nem: a tenisznél.

Hiába próbálkoztak a halis teniszezők, mindig lepattantak a döntéshozó vezetőktől azzal az üzenettel, hogy a tenisz még várhat.

Így aztán szombathelyi teniszező társadalom a maradék 6-6 pályán kényszerült osztozni. Eddig.

Sikerült úgy intézni a városi beruházásokat, hogy a sportliget felújítását és a Savaria szakgimnázium mögötti pályák felújítását egyszerre végzik.

Informátorunk szerint így kénytelenek Kőszegre, vagy Vasszécsenybe járni, sportolni szeretnének.

Igen, az 1500 fős falunak, a 12 ezres kisvárosnak van teniszpályája, a 80 ezres megyeszékhelynek nincs.

Megkérdeztük a sportért felelős alpolgármestert, Koczka Tibort is: "Örülünk annak, és gondolom maguk a teniszezők is így vannak vele, hogy megújulnak a szombathelyi teniszpályák" - kezdte Koczka Tibor (Fidesz-KDNP) alpolgármester.

"Régi álma válik valóra a sportolóknak azzal, hogy hamarosan új pályákon játszhatnak majd. Sajnos a szigorú pályázati ütemezésen nem tudunk változtatni, ez most azt a helyzetet hozta, hogy a két városi pályából mindkettőt egyszerre újítják fel. Azt remélem, hogy a kivitelezők mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghamarabb végezzenek és végre a szombathelyi teniszezők méltó helyen hódolhassanak hobbijuknak."

A felújítás alatt lévő pályák őszre készülhetnek el, viszont informátorunk szerint egyiken sem lesz alkalmas technika arra, hogy télen is üzemeljen. Úgy tűnik, többszáz szombathelyi teniszező kényszerült most parkolópályára. Asbóth József szülővárosában ez több, mint szégyen. Ami biztos, a szombathelyi tenisszel még foglalkozni fogunk.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67