Szoros küzdelemben maradt alul a Körmend Pécsen

ugytudjuk.hu 2019-06-10 19:49:00.000000
0-2-ről egyenlített a Pécs.

„Álmodtunk egy világot magunknak, itt állunk a kapui előtt!” – ezzel a molinóval köszöntötte a népes pécsi szurkolótábor övéit a kezdés előtt.

Antóni triplájával indult a mérkőzés, majd Pongó szerzett ziccert. Itt azonban megállt a PVSK, igaz közel két és fél percet kellett várni, mire Ferencz megszerezte az első körmendi pontokat. 9-2-nél volt a legnagyobb különbség, aztán 7-0-val feljöttek egyre a vasiak, írja a BB1.hu. Ritmustalan volt a Pécs is és a Körmend is, hibát hibára halmoztak a felek, időnként egészen hajmeresztő dolgokat is láthattunk. Thames egy labdaszerzés után, a legvégén fordított, egynegyednyi játék után mindössze 11-13 állt a táblán.

Csirics egy távolival azonnal visszavette a vezetést. A játékvezetők némi videózás után Horti ellen ítéltek sportszerűtlent, de ez sem igazán segített Ferenczéken, 8-2-vel kezdett a Vasút, és 19-15-nél elment négy ponttal. Taylor csak a tizennegyedik percben szerezte meg első kosarát, rögtön távolról. Thames jegyezte az első körmendi trojkát (1/8), 22-21-nél Csirke kért időt. Nagyot birkóztak a csapatok, a hajrára lélegzetvételnyi szünethez jutott a Vasút, Demeter hármasával először lett tíz közte (35-25). Nyolc másodperc volt hátra, Thames válaszolt rá, így 35-28-as állással fordultak a csapatok.

Bradford hármasával közeledett az MTE. Az első öt perc egyértelműen a Körmendről szólt, Ferencz hármasával lett 40-39, majd Csorvási egy 2+1-es akcióval fordított (40-42). Persze a baranyaiak nem adták fel, elég volt néhány kihagyás, és 48-44-nél máris Zollnernek kellett időt kérnie. Antóni hármasával alakult ki a harmadik negyed vége (53-49). Bár a színvonal nem javult, izgalmas utolsó tíz perc elé néztünk.

A holtidőben a körmendi kispad kapott technikait, Csirics bedobta a büntetőt, majd egy triplát is rátett a különbségre (57-49). A tíz ezúttal nem lett meg, és jött is a fordulat, újra zárkózni kezdett a Körmend. Pongóra fújtak sportszerűtlen faultot, Thames mindkettőt bedobta, majd Price visszavette a vezetést a vendégeknek. 57-58-nál Csirke mutatta fel a T-betűt. Az utolsó két percnek 62-62-ről vágtak neki a csapatok. A nagyot játszó Csirics dobta be a sarokból, kettőt ért, azonnal időt kért a Körmend. A piros-feketék rontottak, majd Budimir is és Ferencz is a palánk alól volt eredményes. Pongó faultolta Price-t, ez még belefért, mert nem voltak bónuszban a hazaiak, majd egy labdaszerzést követően Budimir mehetett ziccerezni, de Bradford „betakarta”. Price hármasa lejött, Csirics pedig hibátlanul büntetőzött. Zollner időkérését követően Csorvási hajította rá messziről, nem találta el a szerkezetet, így megérdemelten nyert a nagyot küzdő Vasút, amely 0-2-ről állt fel, és kiharcolta az ötödik mérkőzést az elődöntőben. Ez aztán a centenáriumhoz méltó szereplés Csirke Ferenc csapatától!

 

Pécsi VSK-Veolia - Egis Körmend 68-64 (11-13, 24-15, 19-21, 14-15)

Elődöntő, 4. mérkőzés
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 3300 néző
V.: Földházi T., Papp P., Györffy P. A. (dr. Valovics I.)

PVSK: Pongó 5/3, Taylor 11/6, Csirics 22/9, Antóni 6/6, Horti 8/6. Csere: Budimir 9/3, Wright 2, Demeter 5/3.

Körmend: Thames 22/6, Bradford 11/3, Price 4, Ferencz 12/6, Hammonds 3. Csere: Csorvási 10, Németh 2.

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67