Rangos orosz lapok címoldalon titakoztak egy oknyomozó újságíró őrizetbe vétele ellen

Buda Fehér 2019-06-10 12:56:00.000000
"Mi vagyunk Ivan Golunov".

Mi vagyunk Ivan Golunov feliratú, egyforma, plakátszerű címlappal jelent meg hétfőn Oroszországban a Kommerszant, a Vedomosztyi és az RBK című gazdasági napilap, tiltakozva az ellen, hogy kábítószerrel való kereskedés címén a hétvégén őrizetbe vették, majd házi őrizetbe helyezték a Meduza ellenzéki hírportál oknyomozó újságíróját.

Golunov jogi képviselője, Dmitrij Dzsulaj hétfőn újságíróknak kijelentette, hogy az igazságügyi szakérői vizsgálat az újságírónak sem a vizeletében, sem a tenyerén nem találta nyomát kábítószernek. Ez utóbbi az ügyvéd szerint egyebek között azt jelenti, hogy a vádlott az őrizetbe vétel napján, pénteken nem tartott a kezében ilyen tudatmódosító szert. Az újságíró az ellene felhozott vádakban ártatlannak vallotta magát.

A Kommerszant, a Vedomosztyi és az RBK a címlapjukon megjelentetett közös közleményben arra az álláspontra helezkedtek, hogy Golunov őrizetbe vétele és szakmai tevékenysége között összefüggés lehet, egyúttal nyilvános vizsgálatot követeltek a belügyminisztérium azon munkatársaival szemben, akik felléptek az újságíró ellen. 

A három újság, amely korábban sosem jelent meg közös címlappal, azt állította, hogy az újságíró bűnösségének alátámasztására felhozott bizonyítékok nem elég meggyőzőek, és üdvözölte, hogy a bíróság az előzetes letartóztatás helyett a házi őrizet mellett döntött.

A rendőrség azt állítja, hogy 4 gramm kábítószert találtak Golunov hátizsákjában, majd egy újann adagot a lakásán. Sok újságíró viszont azt gondolja, hogy a hatóságok így próbálják elhallgattatni kollégájukat, aki legutóbb gátlástalan uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt. Golunov a cikkei miatt fenyegetéseket is kapott.

A sajtószakszervezet honlapján hétfő délelőttre közel nyolcezer aláírás gyűlt össze egy Golunov védelmében a belügyminisztériumhoz, a főügyészséghez és az orosz központi Nyomozó Bizottsághoz (SZK) intézendő levél alatt. Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta című lap főszerkesztője és Alekszej Venegyiktov, a Gazprom Media tulajdonában lévő, de a Putyin-kurzussal szemben kritikus hangvételt is megengedő Eho Moszkvi rádió főszerkesztője vasárnap közölte, hogy kész kezességet vállalni az őrizetbe vett újságíróért.

Konsztantyin Habenszkij neves orosz színész-filmrendező a Szocsiban zajló Kinotavr filmfesztivál vasárnap esti megnyitóján kijelentette: nem szabad megengedni, hogy egy kényelmetlenné váló újságírót lecsukjanak azért, mert igazat ír. A beszédet, amelyben a művész arra figyelmeztetett, hogy egyszer akár a fesztivál is kényelmetlenné válhat, taps fogadta.

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67