Lezárják a Keleti pályaudvart, szombathelyi vonatokat is érint

Bálint Vágvölgyi 2019-05-09 14:05:00.000000
Mutatjuk a részleteket!

Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik - mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.  A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.

A Keleti pályaudvar lezárása számításuk szerint két hét alatt 160 ezer jegyet váltó és további 11 ezer bérletes utast érint, a jegyértékesítési rendszert a fogadó pályaudvarokon megerősítik, a vasúti internetes keresőkben - köztük az Elvira oldalon és a vonatinfo mobilalkalmazásban, a www.mav.hu/keleti honlapon - a változást átvezették, ezért érdemes ezeket is használni a tájékozódáshoz - mondta a MÁV-Start igazgatója.

Loppert Dániel elmondta, hogy az utasok tájékoztatására 100 táblát - és a BKK-val is egyeztetve - további 150 tájékoztatót helyeztek el vidéken és Budapesten. A Keleti pályaudvar 2,1 milliárd forintba kerülő karbantartását a MÁV saját forrásból biztosítja. Az utascsarnokban óriási, modern, ledes tájékoztatót helyzetnek ki, kicserélik az aszfaltot 8670 négyzetméteren, a használaton kívüli bódékat és pavilonokat elbontják,  1200 méteren ágyazatot, 700 méteren sínt cserélnek, és a közlekedésbiztonságot javító munkákat végeznek. Mindezt azért, hogy a Keleti pályaudvaron csökkenjen az üzemzavarok, meghibásodások száma, megelőzzék a sebességkorlátozások bevezetését, pontosabban közlekedjenek a vonatok - tette hozzá a MÁV kommunikációs igazgatója.

Kormányos László elmondta, hogy 6 fővonalat és az ezekre csatlakozó számos mellékvonalat érint a Keleti lezárása, de hatással lesz a többi fővárosi pályaudvar forgalmára is.

A MÁV-Start igazgatója a főbb változások közül kiemelte, hogy a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a gyorsvonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek,

a soproni és a szombathelyi IC-k és a railjetek Déli pályaudvaron fordulnak,

egyes nemzetközi vonatok pedig a szintén a Déli pályaudvarról és a Kelenföldi állomásra érkeznek.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67