A legmagasabb polgári kitüntetést kapta meg Tiger Woods

Ugytudjuk.hu

2019-05-07 07:19:00.000000
Ő a negyedik golfozó, akit kitüntettek.

Donald Trump amerikai elnök a legmagasabb polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta Tiger Woods golfozónak hétfőn este a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen.

    


Az elnök méltatta a 43 éves sportoló sikereit, vasakaratát és állandó győzelemre törekvését. "Győzni, győzni, győzni, ez testesíti meg az amerikai szellemiséget" - fogalmazott Trump.
    

Rövid beszédet mondott Tiger Woods is, és pályafutását "különleges kalandnak" nevezte. Elcsukló hangon mondott köszönetet mindazoknak, akik mellette álltak - mint fogalmazott: - "jóban és rosszban, csúcsokon és mélypontokon is". Külön köszönetet mondott az ünnepi ceremónián jelenlévő édesanyjának is.
    

Tiger Woods külön kiemelte, hogy az Elnöki Szabadság-érdemrend történetében ő a negyedik golfozó, akit kitüntettek. "Nagy megtiszteltetésnek" nevezte a kitüntetést.
    

Arnold Palmer és Jack Nicklaus golfozót 2004-ben és 2005-ben George W. Bush elnök tüntette ki, 2014-ben pedig Barack Obama Charlie Siffordnak nyújtotta át az érdemérmet. 
    

Az Elnöki Szabadság-érdemrend a legmagasabb rangú amerikai polgári kitüntetés, amelyet 1945-ben még Harry Truman elnök alapított a második világháborúban teljesített civil szolgálat elismeréseként. A hagyományt John Kennedy elnök erősítette meg 1963-ban, és azóta minden évben a kiemelkedő teljesítményt felmutató személyiségeket - köztük politikusokat, sportolókat, egyházi kiválóságokat - jutalmaznak az érdemrenddel.
    

Tiger Woods kitüntetését Donald Trump április közepén Twitteren jelentette be, miután Woods ötödször is megnyerte a US Masterst, a golfozók idei első Major-tornáját. Az amerikai elnök - aki maga is szenvedélyes golfozó, Woodsszal is többször játszott már - akkor Twitteren is gratulált, majd személyesen is felhívta a sportolót.

"Micsoda nagyszerű visszatérés egy nagyszerű fickótól!" - írta Donald Trump, utalva arra, hogy Tiger Woods három gerincműtét után tért vissza tavaly, és mindjárt a legjobbak közé.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67