Reddicnek meghúzódott a bokája a Pécs elleni meccsen

Bálint Vágvölgyi 2019-05-06 08:25:00.000000
A Falco centerét ezért pihentette Okorn.

Ahogy már tegnap megírtuk, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely elég sima, nagyarányú győzelmet aratott a Pécs ellen. A mérkőzés után a két edző értékelte a látottakat.

Gasper Okorn, a Falco vezetőedzője: Nagy köszönettel tartozunk a szurkolóknak, akik kilátogattak a mérkőzésre. Nagy segítséget jelentett a buzdításuk. Szeretnék gratulálni játékosaimnak is, akik maximálisan végrehajtották a kért instrukciókat. Jól kezdtük a mérkőzést, sikerült magunkhoz ragadni a kezdeményezést és innen már kontrolláltunk a találkozót. Örülök, hogy Perl és Balmazovic is jó formában tértek vissza sérülésüket követően. Reddicet pihentetnem kellett, mert a mérkőzés során meghúzódott a bokája. Holnaptól már a következő feladatra koncentrálunk és keményen készülünk az újabb mérkőzésre.

Csirke Ferenc, a Pécs vezetőedzője: Egy célunk volt, hogy lehetőleg ne sérüljön meg senki, Bíró Levente mégis könnyebb sérülést szenvedett. A második félidőben igyekeztem pihentetni kulcsjátékosainkat, mert sorsdöntő meccsen csütörtökön szeretnénk nyerni a Körmend ellen.

(via falcokc.com)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67