Költöznek a Honvédség Gripenei

ugytudjuk.hu 2019-05-06 17:46:00.000000
Egészen eddig Kecskeméten állomásoztak.

Kecskemétről ideiglenesen Pápára települnek a Magyar Honvédség vadászrepülői - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-vel. A készenléti szolgálatot is ellátó Gripenek keddtől állomásoznak Pápán.

A NATO Biztonsági beruházási program, valamint a Modern városok program keretében az elkövetkező időszakban fejlesztik a kecskeméti légibázist, ezért a fel- és leszállópálya a gurulóutakkal május közepétől legalább fél évig nem lesz alkalmas repülőgépek fogadására - írták a közleményben.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Gripen géppárja átmenetileg Pápán látja el a fegyveres légvédelmi készenléti szolgálatot.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az áttelepülés ideje alatt - valamint a feladatok ellátásának függvényében időszakosan - az ideiglenes állomáshely körzetében a megszokottnál nagyobb hanghatásra lehet számítani. Kitértek arra is, hogy a szükséges technikai eszközök szállítása közúton és vasúton történik, ezért az 52-es és a 8-as számú főutakon hétfőtől szerdáig, majd pénteken, valamint jövő hétfőn megnövekedett forgalomra számíthatnak az arra közlekedők.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát - írta a HM.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67