Kiderült, mikorra készül el az a 2,5 milliárdos kisvárdai speciális központ, amiről eddig senki nem tudott semmit

ugytudjuk.hu 2019-05-06 19:32:00.000000
Az LMP-s Ungár Péter írásban tett fel kérdést még két hete.

A HVG három hete írt először arról a kisvárdai, 2,5 milliárdos állami támogatással épülő speciális elhelyezési központról, amiről Kisvárdán senki nem hallott semmit. Akkor azt írták, a támogatást elrendelő 2017 végi kormányhatározat óta – látható módon legalábbis - az égvilágon semmi nem történt,  a 2,5 milliárd forint felett viszont a Seszták Miklós volt miniszterhez köthető érdekkörök rendelkeznek – akik ráadásul mintha a központ és összeg sorsával sem annyira lennének képben.

A projektről két hete az LMP-s Ungár Péter tett fel kérdéseket Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszternek, helyette Cseresnyés Péter, az innovációs és technológiai minisztérium parlamenti államtitkára válaszolt.

Az államtitkár válaszában mindössze annyit írt, hogy a

"speciális elhelyezési központ az idősek és rászorulók bentlakásos elhelyezésére rendelkezésre álló kapacitások bővítése céljából, Kisvárdán valósul meg. A beruházás kiviteli terveinek elkészítése van folyamatban, ezt követően várható a kivitelezési közbeszerzés kiírása. A kedvezményezett az általános gyakorlatnak megfelelően a projekt 2020 végére tervezett befejezéséig használhatja fel a támogatást."

Ungár már a kérdése címében is azt firtatta, hogy pontosan hol valósul majd meg a beruházás  - a hvg.hu információi szerint a kisvárdai Felső-Szabolcsi kórház egyik szárnyát újítanák fel -, az államtitkár egyszerűen csak Kisvárdát jelölte meg helyszínként.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67