LMP: fordítson több figyelmet a kormány az idősgondozás támogatására!

Bazsi Farkas 2019-05-05 15:34:00.000000
A párt ezen kívül a szociális bértáblát is növelné.

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy fordítson több figyelmet és erőforrást az idősgondozás fejlesztésére - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

A politikus hangsúlyozta: az állami idősotthoni intézményrendszer már most kapacitáshiánnyal küzd, jellemzőek a 4-5 éves várólisták, az idősek számának növekedésével pedig a helyzet romlására lehet számítani. 

Az LMP ezért elsőként azt követeli a kormánytól, hogy az egyházi helyett az állami intézmények férőhelyeit növelje, a következő öt évben legalább a jelenlegi másfélszeresére - mondta Ungár Péter.

Kiemelte, az idősek otthonápolásának nagyobb anyagi elismerését is el szeretnék érni, ennek részeként a jelenlegi 38-58 ezer forintról első körben 100 ezer forintra, majd a minimálbér összegére emelnék az ezért járó díjazást, a gyermekeiket otthon ápolók mintájára. 

Az LMP ezen kívül a szociális bértáblát is növelné, hogy csökkentse az intézményekben tapasztalható "rettentő elvándorlást" - tette hozzá a párt parlamenti képviselője.

Ungár Péter az őszi önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: az LMP és a Jobbik is legitim szereplője az ellenzéki politikának, ezért szerinte a balliberális oldal Budapesten sem kerülheti el, hogy megvalósítsa a vidéken sok helyen létrejött teljes ellenzéki összefogást.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67