Két teljesen eltérő eredményt hozott két ugyanakkor készült Závecz-kutatás

Buda Fehér 2019-05-04 16:42:00.000000
Markánsak az eltérések, főleg a baloldali pártok körében.

Egészen elképesztő különbségek vannak a Závecz Tibor által vezetett Závecz Research két reprezentatív közvélemény-kutatásában, írja a Magyar Hang. Az kutatóintézet április 15 és 25, illetve április 16 és 26 között végzett el két kutatást, mindkettő során 1000 embert kérdeztek meg telefonon keresztül.

A két kutatás az európai parlamenti választásokon induló pártok esélyeit mérte, ám két teljesen más eredményt hozott. Az elsőt a HVG hozta le, a másodikat az LMP kapta meg, de hozzá jutott a Magyar Hang is.

A lap azt írja, hogy a két felmérésben szembetűnő az LMP helyzete, hiszen míg az elsőben az ötszázalékos küszöb alatt vannak, addig a nekik készült felmérés már azt mondja, hogy bekerülnének az Európai Parlamentbe.  Más eltérés is volt, például az első kutatásban 12 és 11 százalékra mérték az MSZP és a DK támogatottságát, míg a másodikban ezek a számok már 8 és 7 százalékra csökkentek.

A Magyar Hang ezután megkereste Závecz Tibort, aki azt mondta, hogy ők nem hozzák nyilvánosságra a kutatásaik eredményeit, hanem azok megrendelői szivárogtatják ki a sajtónak az adatokat, most is ez történhetett. Hozzátette, hogy a két felmérés eltérése még belefér a 2,5 százalékos hibahatárba, és szerinte ezek az adatok nem befolyásolják lényegesen a szavazók döntéseit.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67