Németh Ákos még nem tudja, mikor térhet vissza az Egis Körmendbe

Bálint Vágvölgyi 2019-05-31 06:14:00.000000
A vasiak fiatal játékosa a Pécs ellen is 3-0-val szeretne továbbjutni.

A rájátszás során eddig nem számíthatott az Egis Körmend Németh Ákos játékára. Ez nem okozott gondot a vasi csapatnak, hiszen a Sopron elleni párharcból magabiztosan, 3-0-val jutott tovább. Továbbra is bizonytalan a visszatérésnek az időpontja, a hátvéd mindenesetre minél előbb, a Pécs ellen már szeretne a pályán lenni.

– Egyre jobban vagyok, napról-napra javul a sérülésem, de arról, hogy mikor térhetek vissza, még nem tudok sajnos nyilatkozni – mondta Németh Ákos, az Egis Körmend hátvédje a BB1.hu, kosaras szakportálnak. – A sérülésem még a Jászberény elleni mérkőzésen történt, amikor aláfordult a bokám. Remélhetőleg hamarosan, a pihentetés után helyrejövök.

A piros-feketék szombaton kezdenek a Jászberényt 3-0-val búcsúztató PVSK ellen.

– Nem lesz egyszerű párharc a Pécs elleni, hiszen idegenben az alapszakasz és a középszakasz során is kikaptunk tőlük viszonylag simán. Természetesen a play off már egy teljesen másik műfaj. Az lenne a legjobb, ha 3-0-val ezt a párharcot is le tudnánk hozni, de nem lesz könnyű. Azon leszünk, hogy minél előbb túl jussunk rajtunk. Az első meccs fontos lesz, ilyenkor mindig van egy kisebb nyomás a hazai csapaton, de szerintem ezzel nem kell foglalkoznunk. A saját pályánkon, szurkolóink előtt mindig magabiztosan teljesítettünk a szezon során. Ahogy korábban mondtam, azon dolgozok folyamatosan, hogy én is részese lehessek a csapatnak a rájátszás során – tette hozzá Németh Ákos.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67