Önállóan indít listát az LMP a Vas megyei közgyűlés helyeiért

Bazsi Farkas 2019-05-30 15:44:00.000000
Ungár Péter a párt politikusa azt is megerősítette, hogy Szombathelyen megvan az egység a Fidesz leváltásához.

Ahogy már korábban is írtunk róla, Ungár Péter elsőként kért elnézést azoktól a szavazóktól, akik korábban az LMP-re voksoltak, ám a párt közelmúltban történt zavaros belügyei miatt elfordultak a zöldektől.

Ungár tegnap este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. Ahol többek között beszélt arról a folyamatról is, ami szerinte oda vezetett, hogy pártja a vasárnapi EP-választáson mindössze 2,19%-ot kapott.

2019.05.29. - Egyenes beszéd

Krug Emíliával beszélgettünk az EP választás utáni helyzetről.

Ami miatt a beszélgetés pluszban érdekes volt az az, hogy Ungár bejelentette, Vas megyében a megyei közgyűlési mandátumokért az LMP egyedül fog listát állítani. Ungár azt mondta:

Ez a világ egyik legszebb szerelem projektje lesz szerintem, és ezt tényleg csak azért csináljuk, hogy mutassunk egy jó alternatívát Vas megyének.

A megyei közgyűlés mandátumait csupán listás voksoláson kaphatják meg a jelöltek úgy, hogy a megyei jogú városon kívül minden településen szavaznak a listákra. A minimum bekerülési szint 5%, a mandátumokat pedig a szavazati arányoknak megfelelően osztják el.

Minden esetre Ungár bejelentését még izgalmasabbá tette az a kijelentése, hogy:

Rock ’n Roll lesz és egy erős kampány lesz. 

Sajnos ezt nem ragozta, pedig kíváncsi lettem volna rock ‘n roll részleteire. Mire készül az LMP? Gerilla muskátli ültetés a szabadon hagyott virágládákba? Szabadtéri koncert lábbal hajtott aggregátorok segítségével? Kemény zöldalma osztogatása a fogatlan nyugdíjasok házában? Na majd meglátjuk! 

Viszont, ami további konkrétum volt a szombathelyi ellenzék részéről az az, hogy Ungár kijelentette:

Szombathelyen megvan az az egység, ami a Fidesz leváltásához szükséges.  

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67