Donáth Anna lemond mentelmi jogáról

BZ 2019-05-30 09:45:00.000000
A frissen megválasztott EP-képviselő nem kér a kiváltságból.

"December óta rengeteg minden történt. Lassan feledésbe merülnek a rabszolgatörvény-ellenes tüntetés során előállítottak történetei. Pedig ezek az ügyek még mindig bíróság előtt vannak. Csakúgy, mint az enyém." - írja egy bejegyzésben Donáth Anna a Facebookon.

Mint írja, most is zajlik ellene az a rendőrségi eljárás, amit azért indítottak, mert a rendőröknek háttal állva meggyújtott és a magasba tartott egy füstgyertyát.

Akkor elvitték a rendőrök, órákon át fogva tartották, az ügyvédjét sem engedték be hozzá. Hasonló ügyben Fekete-Győr Andrást és Szarvas Koppány Bendegúzt fenyegetnek többéves szabadságvesztéssel.


"Megválasztott EP-képviselőként, több mint 330 ezer honfitársunk szavazatának köszönhetően mentelmi jog illet meg. Én azonban lemondok erről – tegnap hivatalosan is megtettem. Úgy fogok küzdeni a félelem rendszerével, ahogy milliónyi honfitársunknak kell nap mint nap: mentelmi jog nélkül, bízva az igazamban és az igazságban, a bíróság előtt. Ezt a felhatalmazást nem arra kaptuk, hogy mögé bújjunk, ha támadnak. Ezt a felhatalmazást arra kaptuk, hogy küzdjünk az elnyomás ellen." - írja a bejegyzésben.

Ha kíváncsi vagy a teljes bejegyzésre, itt elolvashatod:

null

null

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67