Ungár Péter: gondoskodási válsághelyzet van ma Magyarországon

Buda Fehér 2019-05-02 12:29:00.000000
Pár éven belül lehetetlen lesz akár az alapszintű szociális szolgáltatásokat nyújtani Magyarországon.

A megalázóan alacsony bérezés következtében egyre kevésbé vonzó szakma a szociális szektor a pályakezdőknek, írja az LMP-s parlamenti képviselő a szerkesztőségünkhöz eljutott közleményében. Ungár szerint ennek következménye az, hogy jelenleg a szociális szektorban dolgozók mindössze 7,5 százaléka fiatalabb 30 évesnél. A szociális szektorban dolgozók nagy része közeledik a nyugdíjhoz és így is 3600 betöltetlen álláshely van. Ez azt jelenti, hogy pár éven belül lehetetlen lesz akár az alapszintű szociális szolgáltatásokat nyújtani Magyarországon. Hozzáteszik, hogy úgy gondolják, az Orbán-kormány az elmúlt kilenc évben nem adta meg a szociális szektorban dolgozóknak azt a megbecsülést, ami jár nekik és így válságos szakemberhiány jut az elöregedő magyar társadalomra.

A legfontosabb lépés, amit ennek a válságnak az elkerülése érdekében meg kell tennie a kormánynak az a következő: azonnali, rendszerszintű és radikális béremelés kell a szociális szektorban! Nem pótlékok kellenek és nem fokozatosan évek kell ezt megadni, írják. Ezen felül az LMP azt követeli, hogy tegyék egységessé a szociális, az egészségügyi és a pedagógusi bértáblát, vagyis ezeken a területeken váljanak egyformává a bérek azonos végzettség mellett.

A szociális szektorban mindennapi hősök dolgoznak: adjuk nekik meg ami jár - tette még hozzá Ungár Péter.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67