Ittasan, bekokainozva, 130-cal gázolt halálra egy idős férfit a sofőr

Bazsi Farkas 2019-05-29 10:17:00.000000
Az ügyészség börtönbüntetést kért rá.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki ittasan, kokaintól bódultan száguldott egy érdi utcán és elütött egy idős férfit, aki belehalt a sérüléseibe.

A bűnügy vádlottja, egy érdi férfi 2018 novemberében délelőtt közlekedett a személygépkocsijával Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Ezen az útszakaszon a megengedett sebesség 50 km/h.  A férfi ehhez képest 125-130 km/h sebességgel hajtott. A vádlott ittas és kokaintól bódult volt.

A bűnügy egyik sértettje, egy idős férfi egy gyógyszertárból indulva át akart menni a Bajcsy-Zsilinszky úton. Körülnézett, várt, majd sietős léptekkel elindult. Ebben a pillanatban ért oda a vádlott a gépkocsijával. A férfi észlelte ugyan az előtte áthaladó sértettet, azonban az extrém mértékű sebesség túllépéséből adódóan nem maradt ideje arra, hogy a balesetet  elkerülő, hárító manővert hajtson végre.

Változatlan, 125-130 km/h sebességgel elütötte az idős embert, aki a szélvédőre zuhant, majd az elütés helyétől mintegy 51 méter távolságra az útpadkán ért földet.

A vádlott balra kormányozta a járművét, áttért az ellentétes forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan haladó kistehergépkocsival.

Az elgázolt férfi olyan súlyos sérüléséket szenvedett, hogy a baleset helyszínén életét vesztette. A kistehergépkocsi vezetőjének maradandó fogyatékossággal járó sérülései keletkeztek az ütközés következtében.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja a férfit. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádlottal szemben, aki letartóztatásban várja a tárgyalást - tájékoztatott az ügyészség.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67