Nem engedték be a Vasas szakszervezetet a Suzukiba, útlezárással tiltakoznak

VPP 2019-05-28 11:12:00.000000

Törvényi kötelezettségük ellenére sem engedték be május 23-án a Suzuki esztergomi gyárába a Vasas Szakszervezeti Szövetséget, hogy találkozhassanak tagjaikkal, pedig közel 300 ember dolgozik ott tőlük - írja a Népszava.

A Munka törvénykönyve szerint, ha csupán egyetlen szakszervezeti tag is van egy cégnél, akkor oda a szakszervezeti vezetők igenis bemehetnek, a Suzuki ennek nem tett eleget.

Emiatt a Vasas úgy döntött, válaszul ma reggel 8 órától délután fél 5-ig útlezárással tiltakozik. Egy közleményben fogalmazták meg követelésüket, miszerint a gyár azonalli hatállyal helyezze vissza azt az alkalmazottat, akit azután bocsájtottak el, miután a szakszervezet kinevezte titkárának.

A Suzuki szerint „írásbeli párbeszédet” folytatnak, de a Vasasnak máig nem sikerült igazolnia, hogy valóban lennének a gyárban tagjai - nyilatkozták a Népszavának. Állításuk szerint amint ez megtörténik, beengedik őket.

A szakszervezet ezt cáfolja, elmondásuk szerint bár a többség tart a retorziótól, ezért maga fizeti be a szakszervezeti díját, de tagjaik között vannak olyanok is, akiknek a fizetésükből vonják le azt, épp ezért a gyárnak is tudnia kell, hogy tagok. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67