Összefogtak a vasvári zeneiskoláért, te is segíthetsz, hogy új külsőt kapjon!

ugytudjuk.hu 2019-05-24 13:55:00.000000

Egy festékeket forgalmazó cég (aminek a nevét nem írjuk le, de a Duluxról van szó) a Let’s Colour Településszépítő Egyesülettel évek óta megszervezi közösségépítő és településszépítő pályázatát, aminek az a lényege, hogy különböző, Magyarország területén élő közösségek, szervezetek környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi terekben lehetőséget kapjanak arra, hogy újravarázsolhassák a falfelületet.

A pályázók közt rengeteg iskola óvoda szerepel, köztük a Vasvári Zenei Alapfokú Művészeti Iskola is, a pályázatuk alapján az intézmény lépcsőháza és a folyosó felújításra szorul.

A verseny maga egy internetes szavazással kezdődik, ez zajlik most is, egészen május 31 éjfélig. A legjobb három közt szereplő pályázatból egy zsűri választja majd ki a győzteseket. A festést minden közösségnek maga kell kiviteleznie, a projekthez szükséges festéket nyereményként kapják.

A 10 ezer fő alatti települések kategóriájában jelenleg a vasvári pályázat vezet, köszönhető a kezdeményezés mögé állt Vasvári Krónika Facebook-oldalának is, de folyamatosan változik a szavazás állása. Egy regisztrációt követően itt lehet szavazni, egy fő naponta egyszer voksolhat.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67