Varázsütésre tűnt el Hende Csaba Facebook-oldaláról a Kubatov-listával telefonáló közgyűlési elnök fotója

Bazsi Farkas 2019-05-23 07:30:00.000000
Törölték a telefonon mozgósító Majthényit.

Kedden írtunk róla, hogy kikerült egy poszt Hende Csaba Facebook-oldalára, amiben arról számolnak be, hogy telefonon keresik fel a választókat, hogy mozgósítsák őket a május 26-i EP-választásra. 

A posztban három fotó is volt. Egyiken Majthényi László a Vas Megyei Közgyűlés elnöke volt látható, amint egy lista fekszik előtte az asztalon ő pedig telefonál. Nos, a lista az úgynevezett Kubatov-litva, az azon szereplők neve mellett pedig pontértékek vannak, ami alapján azt határozzák meg, hogy ki a Fidesszel szemben az elutasító, a támogató vagy esetleg a bizonytalan. Ez utóbbi kettő érdekes a Fidesz számára, őket keresik meg személyesen van telefonon, hogy ráerősítsenek: május 26-án el kell menni szavazni, és a Fideszre kell voksolni.

Hasonló történt Újpesten is, ott a Zsigmond Barna Pál helyi alpolgármestert fotózták le, amint éppen a lista társaságában jó káder módjára telefonál. A fotót a 444 szúrta ki és úgy látszik, hogy kínos lehetett a pártvezetésnek, mivel nem sokkal publikálása után úgy vágták meg és töltötték vissza, hogy a lista már nem volt látható.

Hende Csaba

A Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Majthényi László segítségével telefonon is megkeressük a szombathelyieket. Most vasárnap ugyanis jövőt választunk magunknak. Május 26-án mondjunk együtt nemet Brüsszel...

Kínos lehetett a szombathelyi Fidesz számára Majthényi László és az ott felejtett lista fotója is, mivel cikkünk megjelenése után nem sokkal a poszt elérhetetlenné vált Hende Csaba Facebookján. A posztot láthatatlanná tették, azonban az azt korábban megosztó fideszes politikusok oldalán továbbra is látható. Majthényi fotóját pedig törölték a képek közül.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67