Ahogy azt korábban megírtuk, csütörtökön az ország legjobb cukrászai gyűltek össze a Szombathelyi Fő téren, hogy megmérkőzzenek az Év Fagylaltja címért.
A kísérőprogramok során meg lehetett nézni, hogy készülnek a fagylaltok, sőt, kóstolni is lehetett, aki váltott fagylaltjegyet. Jól jellemzi az érdeklődést, hogy időnként rövid időre fel kellett függeszteni a jegyek kiadását, mivel akkora sor tömeg gyűlt össze a sátorban, hogy onnan kilógva is több tíz méteren át álltak sorban a hideg finomságokért az emberek.

Megérte-e beállni a kilométeres sorba?
Erre azt kell mondjam, hogy határozottan igen! A sajtó- és közönségzsűri tagjaként végigkóstolhattam mindent. Eleve rajongok mindenért, ami édes, de jó volt látni, hogy a csoki-vanília-puncs aranyhármason túl is bőven van élet.
A pontozásnál figyelembe vettük az íz mellett az állagot és a tégely dekorációját is.

A személyes kedvenceim között volt az “Ábrándos homoktövis bodzával”, a “Kecskesajt fagylalt fügelekvárral és dióval”, valamint a “Te + Én” fantázianevű kétízű finomság is, de az “Il re dei Piemonte” nevű fagylalt is intenzív ízélményt nyújtott.

A közönségdíjas fagylalt végül Sztaracsek Ádám rozmaringos fehér csokis vilmoskörte fagyija lett. A komáromi cukrász neve ismerősen csenghet, ő ugyanis a tavalyi Ország Tortája megalkotója.

A szakmai zsűri több kategóriában is díjazta a versenyző fagylaltokat. Az alapanyaggyártók és forgalmazók közt Vladucz Péter Liberte nevű fagylaltja győzött, a mentes kategóriában ugyanitt Gangel András Pisztácia parajd fűszerével nevű fagyija nyert, mindketten Budapestről érkeztek.

Az év cukormentes fagylaltját az újfehértói Pokoraczki Ágnes készítette: illatos birs fekete ribizlivel
Alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel készített el a győztes cukrász, a nagykanizsai Wilhelm Dávid.
Az Év Fagylaltja versenyt több mint húsz éve megrendezik, azonban most először szerveztek köré fesztivált. Személy szerint nem bánnám, ha Szombathelyen ebből hagyományt teremtenének…

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.