Verekedő Fradi szurkolók: letöltendő börtönt is kapott az egyik vádlott

Bazsi Farkas 2019-05-20 15:37:00.000000
A drukkerek egymást ütötték egy 2017-es meccsen, most tizennyolcukat ítélet el a bíróság

A Fővárosi Főügyészség hétfői sajtóközleményében arról tájékoztatott, hogy a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a vádlottakkal szemben - cselekvőségükhöz igazodóan - aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pesti Központi kerületi Bíróságon - tudósít az MTI.

A bíróság pénteken az érintetteket a váddal egyezően bűnösnek mondta ki: 17 vádlottat 10 hónaptól 1 év 10 hónapig terjedő, végrehajtásában kettő, valamint három évre felfüggesztett börtönbüntetésre, egyiküket pedig 1 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta őket az FTC részvételével sorra kerülő sportrendezvények látogatásától.

Az ítélet nem jogerős.


A vádirat szerint a vádlottak a "Ferencváros futballszurkolói közösség" tagjaiként vettek részt a Groupama Arénában 2017. november 4-i FTC-DVSC mérkőzésen, melynek szünetében egy körülbelül harminc-ötvenfős csoport tagjaként - miközben többen az arcukat különböző módon eltakarták - rátámadtak egy másik szurkolói csoport vezetőjére és egy tagjára.

A vád szerint a támadás oka az volt, hogy az említett szurkolói csoport a korábban bevezetett szigorúbb biztonsági szabályok miatt a mérkőzések látogatását nem bojkottálta úgy, mint a vádlottak, és ők ezt árulásnak tekintették.

A két sértett férfit az egységes és szervezett csoport tagjai, köztük a vádlottak, kitartóan bántalmazták, ütötték, rúgták, egyiküket többször megtaposták. Az egyik sértett ennek következtében könnyebb, a másik férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A súlyosan megsérült férfi esetében maradandó fogyatékosságot okozó sérülés reális esélye is fennállt, ennek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető - olvasható a tájékoztatásban. 

Másfél éve a Magyar Labdarúgó Szövetség a történtek miatt előbb hárommillió, majd a fellebbviteli testülete tízmillió forintra büntette a Ferencvárost, melynek három bajnoki mérkőzésen a B1, a B2, a B3 és a C1 szektort zárva kellett tartania a Groupama Arénában. A klub a Sport Állandó Választottbírósághoz fordult, amely a szektorbezárást helyben hagyta, a másodfokú határozat pénzbüntetésre vonatkozó részét viszont hatályon kívül helyezte, azaz a hárommilliós bírság maradt érvényben.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67