Jobbik: Csak az elmúlt pár hónapban közel 4 milliárd forintot költött el a kormány a külföldi munkavállalókra

Bazsi Farkas 2019-05-20 14:26:00.000000
A párt szerint ezt a pénzt inkább a magyarokra kellett volna fordítani.

Az igazság falát hozta el ma Szombathelyre a Jobbik. A párt a molinókból álló kiállítást az ország minden részén meg akarja mutatni, ma Szombathely volt az állomása. 

Balassa Péter, a párt önkormányzati képviselője tájékoztatóját azzal kezdte, hogy a 69 szavazókör mindegyikében lesz jobbikos delegált, 93 biztost tudnak delegálni a vasárnapi EP- választásra, majd azzal folytatta, hogy az uniós csatlakozásunkkor az egyik ígéret az volt, hogy nyugati béreket fognak kapni a magyarok, addig ez máig nem valósult meg. Sőt, a magyarok a második legszegényebbek az EU-ban, korrupcióban pedig az elsők. Emlékeztetett, hogy április 30-án a közgyűlés zárt ülésen tárgyalta a SZOVA üzleti tervét, amiben szerepelt egy 300 millió forintos tétel. Ebből a Széll Kálmán utca 22-24 alatti épületből ukrán vendégmunkásoknak épült volna munkásszálló. Ezt az új többség azonban nem szavazta meg. 

Friss adatok szerint  Vas, Zala, és Győr-Moson-Sopron megyéből napi 40 ezer ember ingázik Ausztriába dolgozni. Németországban pedig 210 ezer magyar munkavállaló él és dolgozik. 

Balassa azt is hozzátette, hogy a napokban történt, ausztriai médiabotrány azt mutatta meg, hogy Orbán rendszerét sokan próbálják másolni Európában. 


Dr. Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője azzal folytatta, hogy örül neki, hogy többek között Balassa munkája is beérett, így pedig Szombathelyen ismét szabadság van. A vasárnapi választásokkal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy azok, akik a Fideszre szavaznak, arra szavaznak, hogy Magyarország 24%-kal kevesebb EU-pénzt kapjon, mivel ekkora arányú az az összeg, amit Orbánék elloptak. Ez pedig azt jelenti, hogy meg fog torpanni a gazdasági fejlődés is. Ha Orbánék kivezetik Magyarországot az Unióból az azt jelenti, hogy a schengeni övezetből is kilépünk, ami újra megnehezíti majd a határátkelést. 


A képviselőnő hozzátette, hogy a magyar kormány inkább a hozzánk érkező külföldi, jobbára ukrán munkavállalókat helyezi előtérbe, hiszen csak utóbbi 1-2 hónapban közel 4 milliárd forintnyi pénzt költött el, munkásszállók építésére. 


Véleménye szerint ehelyett a kisvállalkozásokat kellett volna segíteni, vagy a szociális szféra bér fejlesztéseit lehetett volna fejleszteni. 


Balassa Péter újságírói kérdésre válaszolva azt nem tudta megmondani, hogy most Szombathelyen hány ukrán vendégmunkás lehet. A képviselő ugyan közérdekű adatigénylést nyújtott be a jegyzőnek, ám a jegyző azt válaszolta, hogy erre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre.


Az új többség nemrég egyébként létrehozott egy ideiglenes bizottságot, aminek pont az lenne a feladata, hogy feltárja a kérdést. A bizottságnak három fideszes tagja van: Kántás Zoltán elnök, Lendvai Ferenc, Sátory Károly, tagja még az Éljen Szombathely részéről Dr. Horváth Attila, és a jobbikos Balassa Péter is. A bizottság március végi megalapítása óta egyszer sem ült össze. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67