Bemutatták A tanú eredeti, cenzúrázatlan változatát a cannes-i filmfesztiválon

ugytudjuk.hu 2019-05-17 20:04:00.000000
A nemzetközi közönség is értette a poénokat, köszönhetően az angol és francia feliratoknak.

Bemutatták Bacsó Péter A tanú című alkotásának eredeti, cenzúrázatlan változatát pénteken a 72. cannes-i filmfesztiválon, a klasszikusok felújított változatát felvonultató programban. 

Bacsó Péter legendás filmjének felújított változatát - 50 évvel a cannes-i premiert követően - a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére tűzte műsorra a Cannes Classics, a világ egyik legjelentősebb filmfesztiváljának filmtörténeti klasszikusokat felvonultató programja, amelyben idén 23 alkotás előtt tisztelegnek. Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem és Fábri Zoltán Körhinta című alkotásait követően idén már negyedik alkalommal válogatott be a Magyar Nemzeti Filmalap által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics című hivatalos programja.

A tanú felújított előzetes

Pelikán József nemcsak vérbeli kommunista, aki elvbarátaival küzdelmes éveken van túl, hanem gátőr is, feladatát pedig e téren is lelkiismeretesen végzi. Ebbéli minőségében akad össze egy orvhorgásszal, akiről kiderül, hogy nem más, mint régi harcostársa, jelenlegi miniszter. Ám épp barátja buktatja le Pelikánt feketevágás miatt, aminek eredményeként a börtön rabja lesz.

Bacsó Péter A tanú című 1969-ben forgatott filmjével a magyar rendszerváltás után 30 évvel egy olyan film kerülhetett vetítésre, amely a leváltott szocialista diktatúra szimbólumává vált. Az elkészítése után tíz évre dobozba zárt alkotást 1981-ben vetítették először Cannes-ban, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásban, és ezután 32 országban mutatták be.

A filmet 1981-hez hasonlóan most is elkísérte Cannes-ba a 2009-ben elhunyt rendező özvegye, Hudák Ilona, aki a vetítés előtt a közönségnek felidézte, hogy a bemutató előtt néhány nappal Bacsó Péter Budapesten eltörte a lábát, így gipszben és gépkocsival érkezett a cannes-i vetítésre, ami kiválóan érzékeltette az akkori magyar filmgyártás és elsősorban A tanú helyzetét.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a vetítést követően az MTI-nek elmondta: nagyon jól sikerült a film francia és angol nyelvű felirata, a nemzetközi közönség - beleértve a japánokat is - értették a poénokat, Bacsó Péter szatirikus hangvétele ma is működik, a nézők sokat nevettek.

A fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan korabeli kópia alapján a digitális technika segítségével most lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója. A kivágott részeket - amelyek közül többnek az eredeti negatívja a Mafilm raktárából került elő hosszú kutatómunka során - a Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni filmbe, és "hozzáfényelni" a mindenki által ismert verzió restaurált anyagához. Ennek köszönhetően kiváló minőségben látható a cenzúrázatlan változat, amelyet június 1-jén mutatnak be a magyar mozikban.

Az eredeti verzióban látható a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, és az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben.

A film teljes körű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap igazgatóságaiként működő Filmarchívum és Filmlabor közös munkája, 30 szakember részvételével és a Magyar Operatőrök Társasága közreműködésével valósult meg. A Filmalap kezdeményezéseként 2017-ben indított hosszú távú filmfelújítási programnak köszönhetően évente 25-30 magyar klasszikus film teljes körű restaurálása készül el.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67