A következő szezontól megváltozik a légiós-szabály a kosárbajnokságban

Bálint Vágvölgyi 2019-05-15 09:47:00.000000
Csak négy légiós lehet egyszerre a pályán.

A következő szezon versenykiírásaival kezdte négyéves munkáját a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének egy hete megválasztott elnöksége – írja a hunbasket.hu alapján a BB1.

Az ősszel induló A-csoportos férfi bajnokságban az elnökség módosítja a légiósok szerepeltetését. Az elfogadott kétéves szabályzat szerint a jegyzőkönyvben szerepelhet továbbra is öt nem hazai nevelésű játékos,

de egyszerre a pályán csak négy lehet közülük, vagyis az egyik játékosnak mindenképpen hazai nevelésű sportolónak kell lennie.

A 2020/2021-es szezontól újabb lépcsőfok következik a hazai nevelésű sportolók védelme érdekében azzal, hogy az alapszakaszban az első félidőben egy 23 évnél fiatalabb magyarnak a pályán kell lennie a mérkőzéseken.

Szigorított az elnökség az amatőr szerződéseket illetően is. Eszerint a legfelsőbb bajnoki osztályban szereplő sportolókkal csak hivatásos szerződést köthetnek a klubok, kivéve a 23 év alatti, tanulói jogviszonnyal rendelkező játékosokat.

Ugyancsak kötelezővé teszi az elnökség a mérkőzések utáni sajtótájékoztatón való részvételt a vezetőedzőknek, s egyben azt is előírták, hogy a szakmai vezető mellett vagy a csapatkapitányt, vagy a három legjobb VAL-értékkel rendelkező játékos valamelyikét kell delegálniuk a kluboknak.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67