Az Egis Körmend edzője szerint gödörben van a csapata

Bálint Vágvölgyi 2019-05-13 08:28:00.000000
Okorn pedig örül, hogy a Falcónak biztosan megvan a második hely.

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely látványos játékkal simán hozta a Egis Körmend elleni vasi kosárrangadót vasárnap este. Így látta a mérkőzést a két vezetőedző:

Gasper Okorn, a Falco vezetőedzője: Szeretném megköszönni a szurkolóknak a támogatásukat, óriási hangulatot varázsoltak a csarnokba. Ugyanígy elismerés illeti a játékosaimat is, akik végig nagyon okosan, taktikusan kosaraztak. Úgy tűnhetett, hogy könnyű dolgunk volt, azonban ez csalóka, hiszen mindenki vállvetve harcolt. Ez a siker a csapat diadala volt. Beszédes, hogy Govens sokáig nem szerzett kosarat, azonban mindig akadt helyettese, aki betalált. Próbáljuk a győzelmet helyén kezelni, ezért nem is foglalkoztunk azzal, hogy 22 ponttal kellene felülmúlni a Körmend együttesét. Örülök, hogy a második hely megvan, jelenleg elégedett vagyok a helyzetünkkel és a mutatott formánkkal is.

Matthias Zollner, a Körmend vezetőedzője: Először is gratulálok a Falcónak, azt játszották, amit kell. Több mint 20 tiszta dobást rontottunk, ráadásul ellenfelünknek rengeteg könnyű kosarat engedélyeztünk. A Falco pedig jó csapat, hogy ezt kihasználja, ráadásul a kispadjuk is hosszabb volt. Sajnos nálunk egyre több a probléma, Németh Ákos hiányát megéreztük, sokkal szűkebb rotációval dolgozhattunk. Morálisan mélyen, úgy is mondhatjuk, hogy gödörben vagyunk. Szeretnék elnézést kérni a szurkolóinktól és feledtetni akarjuk ezeket a kisiklásokat az utolsó, hazai mérkőzésünkkel.

(via falcokc.com)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67