A Nagy-Szín-Pad! döntőjébe került a Follow the Flow, a Bluebay Foxes és a Useme

Bazsi Farkas 2019-05-13 11:23:00.000000
A finálét május 16-án rendezik.

A Follow the Flow, a Bluebay Foxes, valamint a Useme jutott be a Nagy-Szín-Pad! idei döntőjébe. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió tehetségmutatójának fináléját május 16-án, csütörtökön rendezik az Akvárium Klubban.

Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója hétfőn reggel a Petőfi Rádióban jelentette be az idei döntősöket. A három döntős zenekar közül a közönség dönti el, melyikük jut fel a legfontosabb hazai fesztiválok nagyszínpadaira.

A Nagy-Szín-Pad! négy elődöntőjét május 8-tól 11-ig rendezték, esténként két-két zenekar adott egy-egyórás koncertet az Akvárium Klubban. A szervezők közleménye kiemelte, hogy a Nagy-Szín-Pad!, a Telekom VOLT Fesztivál és a Strand Fesztivál Facebook oldalán livestream segítségével lehetett a koncerteket nézni és hallgatni, az M2 Petőfi TV pedig 90 perces show-t épített a versenyprogramok közé - írja az MTI.

Az elődöntők során a szakmai zsűri, a tíztagú Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai 1-től 10-ig pontozták a produkciókat, a közönség tizenegyedik tagként voksolhatott három platformon (SMS, Instagram, www.nagyszinpad.com) az aznap fellépőkre. A szavazatok összesítése alapján dőlt el a három döntős. Hétfőn reggel újraindult a szavazás a három döntősre, egészen a finálé végéig már csak a közönség voksol.

A három döntős, a Follow the Flow, a Bluebay Foxes és a Useme mellett az idei Nagy-Szín-Pad! mezőnyében versenyzett a KosziJanka, a Nomad, a New Level Empire, a Stolen Beat és a USNK is.

A Nagy-Szín-Pad! győztese bemutatkozhat a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a Strand Fesztivál és a Campus Fesztivál nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es showműsorába, amelynek a Strand Fesztivál ad otthont, valamint saját, dedikált estét kap az Akvárium Klubban. Emellett minden döntős zenekar egy-egymillió forintos videóklip támogatásban részesül, egyikük vendégzenekari meghívást kap a Budapest Parkba. Az elődöntők valamennyi résztvevője fellép a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus Fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67