A Haladás szurkolói azt szeretnék, ha Halmosi Péter is játszhatna a szezon utolsó meccsén

ugytudjuk.hu 2019-05-13 20:19:00.000000
A csapat búcsúzik az NB I-től.

A Szombathelyi Haladás február közepén tette ki keretéből a korábbi 35-szörös válogatott Halmosi Pétert. A csapat korábbi egy edzésen veszélyeztette nigériai csapattársa, Funsho Bamgboye testi épségét. Halmosi két hónappal később, április végén azt mondta: tudja, hogy hibázott és ha sajnálja, ha egyesek szerint így kéne búcsúznia. A zöld-fehérek ügyvezetője, Tóth Miklós erre azt reagálta, hogy mióta nem a keret tagja a volt csapatkapitány, a Haladás eredményesebben szerepel.

A Hali az elmúlt hétvégén kikapott Mezőkövesden, ezzel biztossá vált, hogy búcsúznak az élvonaltól. Egy Haladás-szurkoló egy Facebook-posztban arra kéri a vezetőséget, hogy tegyék be a csapatba Halmosit, mert mint írja,

"ha abba szeretné hagyni pályafutását, akkor méltóképpen búcsúztassák el!

Úgy gondolom, Peti ezt megérdemelné!"

A csapat utolsó NB I-es meccse vasárnap lesz, a Videoton látogat Szombathelyre.

Szabó Zoltán

HALADÁS VEZETŐSÉG!! MEGKÉREM ÖNÖKET SZERINTEM SOK SZURKOLÓTÁRSAM NEVÉBEN MONDHATOM, HOGY  VASÁRNAP TEGYÉK BE A CSAPATBA A FEHÉRVÁR ELLEN, ÉS HA ABBA SZERETNÉ HAGYNI PÁLYAFUTÁSÁT,...


Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67