Autóval követett nőket, majd meztelenül, arcát eltakarva támadt rájuk egy férfi Zuglóban

Bálint Vágvölgyi 2019-04-09 10:09:00.000000
Nyolc év börtönt kapott.

Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki fizikailag és szexuálisan bántalmazott négy nőt Zuglóban 2016. december és 2017. április között - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 30 éves férfi éjszaka autóval egyedül sétáló nőket követett, majd meztelenül, arcát eltakarva kiszállt az autóból, és a sértettekre támadt.

A négy nőt fizikailag és szexuálisan is bántalmazta, illetve megpróbálta bántalmazni. A bántalmazás az egyik nőnek súlyos egészségromlást okozott - tette hozzá.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen négy rendbeli - két esetben kísérleti szakaszban rekedt - szexuális erőszak és súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat.

A bíróság a férfit a vád szerint bűnösnek mondta ki, és első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság emellett fenntartotta a férfi letartóztatását is. Az ügyészség súlyosításért fellebbezett - olvasható a közleményben.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67