Rui Pedro, a Haladás gólgyárosa: Hiszünk a bentmaradásban!

BZ 2019-04-07 18:00:00.000000
Három meccs, négy gól.

Ahogy beszámoltunk róla, tegnap idegenben verve a Diósgyőrt újra feléledtek a Haladás bentmaradási esélyei. Hat fordulóval a vége előtt hat pont a hátránya az NB I-et jelentő 10. helytől.

Bár Horváth Ferenc vezetőedző szerint még így is csodaszámba menne, ha bent maradnának, a portugál gólgyáros, a tegnapi győztes gól szerzője, Rui Pedro optimistább.

"Úgy gondolom az első félidő nagyon jól sikerült, már akkor megszerezhettük volna a vezetést, de elhibáztuk helyzeteinket. A második félidő elején ugyan a Diósgyőr nagyon beleerősített, mégsem éreztem, hogy veszélyben lenne a meccs, úgy láttam, végig kontrolláltuk a játékot. Úgy érzem megérdemeltük a győzelmet" - nyilatkozta a Rui Pedro a Haladás hivatalos honlapjának.

A folytatásról derűlátóan beszélt: "Megyünk tovább, onnan akarjuk folytatni az MTK ellen, ahol Diósgyőrben abbahagytuk. Nincs még vége, dolgozunk tovább, hiszünk a bentmaradásban!"

Ámen.

A Haladás ügyvezetője: Igaz, hogy vannak likviditási problémák

Többszáz milliós hiányról lehet hallani a Haladás háza tájáról, valamint arról, hogy a játékosok két hónapja nem kapják meg a bérüket.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67